Úszás: Dale Oen hirtelen halála Gyurta Dánieléket is megrázta

MTI MTIMTI MTI
2012.05.02. 11:37
Címkék
Gyurta Dánielt és az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok mellúszó mesterét, Széles Sándort is megrázta a nagy vetélytárs Alexander Dale Oen tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála.

„Dani nevében is mondhatom, mélyen fájlaljuk, ami történt, Alexandert nagyon jól ismertük, szerettük″ – fogalmazott a tanítványának éppen edzést vezénylő Széles szerdán az MTI megkeresésére azt követően, hogy a norvég úszó az északi ország válogatottjának arizonai edzőtáborozása közben, hirtelen, minden előjel nélkül elhunyt, helyi idő szerint hétfő este.minden előjel nélkül elhunyt, helyi idő szerint hétfő este.

„A közös versenyeink alkalmával rendszeresen Danival együtt gimnasztikáztak, végezték a nyújtógyakorlatokat a tornateremben, beszélgettek, vagy éppen gratuláltak a másik eredményeihez. A halál okáról értelmetlen találgatni, várjunk ezzel. Korábban azt hallottam, hogy az utóbbi időben sérült volt, sokat kihagyott, de amíg nincs orvosi magyarázat, addig nincs mit mondani. Nyugodjék békében.″

Dale Oen 27. születésnapja előtt kevesebb, mint három héttel bekövetkezett halála sokkolta Norvégiát. Az ország miniszterelnöke, Jens Stoltenberg az írta róla a Twitteren, hogy „egy kis ország nagyszerű sportolója volt, gondolatban a családjával és a barátaival vagyok″.

A 100 méter mellen tavaly vb-aranyérmes, 2008-ban és 2010-ben kontinensbajnok, a pekingi olimpián második, 200 méteren kétszeres Eb-ezüstérmes norvég versenyzőt sokan a mindkét távon címvédő Kitadzsima Koszuke első számú kihívójának tartották a londoni olimpián.

„Sokkolt a kedves barát és a nagy rivális halála″ – írta a japán sztár.

Az amerikai mellúszó, Brendan Hansen az AP hírügynökségnek így nyilatkozott: „Látsz egy srácot, aki éppen a csúcson van, és el sem tudod képzelni, hogy ilyesmi történhet. Hirtelen elmegy, te pedig tehetetlen szomorúságot érzel. Annyira igazságtalan.″

Hansen hozzátette: emlékszik Dale Oen arcára, amikor a pekingi versenyre készültek.

„A várakozószobában igencsak feszült és stresszes tud lenni a hangulat, de ő láthatólag inkább élvezte a helyzetet, mosolygott és nevetett. Csak egy gyereknek tűnt, akit izgatott, hogy versenyezhet. Imádta.″

A Norvég Úszószövetség közlése szerint megállt a szíve Dale Oennek, akire a zuhany alatt eszméletlen állapotban találtak rá, s megmenteni már nem tudták.

A nemzetközi (FINA) és az európai szövetség (LEN) egyformán gyászjelentést adott ki, hangsúlyozva, hogy hatalmas veszteség érte a világ úszósportját, az egyik legtehetségesebb versenyző távozott az élők sorából. A FINA bátor és őszinte sportolónak nevezte Dale Oent, a LEN-közlemény szerint egy csodálatos – csupa nagybetűvel írott – BAJNOK élete ért tragikus véget.

Legfrissebb hírek

Sallai kezd a Stuttgart ellen, a Sporting a Sahtar vendége lesz – BL-eredménykövető

Bajnokok Ligája
1 perce

Jégkorong-vb: a „nagyok” nem akarnak az oroszok ellen játszani

Jégkorong
14 perce

NFL: újabb Cowboys-mélypont a sosem látott összeomlás

Amerikai sportok
21 perce

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
41 perce

Kuytre különleges kihívás vár a Fener–Liverpoolon; Sallai Roland kezd a Galatában – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
1 órája

A Fradi jobban épít a magyar játékosokra, mint a Milan az olaszokra

Európa-liga
1 órája

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Marko Nikolics a Nemzeti Sportnak: Igaza van Vitális Milánnak, jól beilleszkedett

Bajnokok Ligája
2 órája