Úszás: az olimpiai bajnok Kovács Ágnes visszatért az úszósportba

2012.05.02. 14:54
Címkék
Kovács Ágnes, a magyar úszósport eddigi utolsó olimpiai bajnoka visszatért az uszodák világába: e hónaptól kezdve a hazai szövetség (MÚSZ) marketing- és kommunikációs vezetőjeként tevékenykedik tovább.

„Tizenegy hónappal kisfiam megszületése után kaptam a felkérést a szövetségtől, s örömmel mondtam igent, hiszen egyfelől összeegyeztethető a gyermeknevelés és a munka, másfelől most újra szorossá válik a kapcsolatom az úszással. Eddig is elnökségi tag voltam ugyan a MÚSZ-ban, vagyis a kapcsolat közben sem szakadt meg, de ez azért már más jellegű viszony lesz saját sportágammal – mondta el Kovács Ágnes szerdán az MTI érdeklődésére. – Örülök a visszatérésnek, már csak azért is, mert erre készültem, ezt tanultam itthon és Amerikában is."Kovács Ágnes szerdán az MTI érdeklődésére. – Örülök a visszatérésnek, már csak azért is, mert erre készültem, ezt tanultam itthon és Amerikában is."

Kovács Ágnes első komolyabb „leckéje" a május 21-én kezdődő debreceni Európa-bajnokság lesz.

„Tagja vagyok a hazai Eb szervezőbizottságának, s roppant fontos eseménynek tekintem ezt a versenyt. Fontosságára hadd említsek személyes példát: ha Sydney, a kétezeres nyári olimpia előtt nincs Európa-bajnokság, akkor ma nem lennék olimpiai bajnok! A helsinki ezüst ébresztett rá, hogy más taktikával kell az olimpián versenyeznem, ha nyerni akarok. Természetesen az idén minden válogatott sportoló számára a londoni olimpia a legfontosabb, amely előtt egyfajta főpróba a debreceni kontinensviadal. A magyarországi verseny nagyon jó teszt lehet a mieink számára, s nagy lehetőség is egyben azoknak, akiknek nincs még olimpiai szintjük.″

A MÚSZ marketing- és kommunikációs vezetője sokat vár a magyar úszóktól Debrecenben és Londonban egyaránt.

„Nagyon erős úszóválogatottunk van, amelyben a már sok világeseményen bizonyított kiválóságaink mellett akadnak jócskán olyanok is, akik meglepetésemberek lesznek az itthoni Eb-n és az olimpián. Olyanok, akikkel a közvélemény még nem számol. Plusz terhet nem akarok senki nyakába rakni, ezért sem mondok neveket, bár nyilvánvalóan eleve sokat remélhetünk vb-érmeseinktől. Természetesen a legnagyobb sikert az jelentené Londonban, ha tizenkét év után ismét magyar úszóarany születne, de ha úgy alakul, hogy más színű érem csillog úszóink nyakában, én azzal is elégedett lennék″ – mondta új minőségében Kovács Ágnes, a korábbi klasszis mellúszó, aki ötkarikás elsősége mellett világ- és Európa-bajnoki győzelmeket is szerzett.

Legfrissebb hírek

MLS: Sallóiék emberhátrányban győztek, Gazdagékhoz hasonlóan kikapott az Inter Miami

Légiósok
39 perce

Videoton: akadnak nyugtalanító tények, nem árt az óvatosság a brit befektetővel

Labdarúgó NB II
1 órája

Szalai József: Megtanultam, milyen, ha csak magamra számíthatok

Labdarúgó NB I
1 órája

Szabadulószobában is otthonos – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
8 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
8 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
8 órája