Cseh révén a záró napon is volt magyar győzelem

Vágólapra másolva!
2011.12.18. 07:20
null
Cseh Lászlónál nem volt jobb 200 méter pillangón (Fotó: Action Images)
Címkék
Cseh László megnyerte a férfi 200 méter pillangót a Duel in the Pool elnevezésű úszópárviadal második, befejező napján. A házigazda Egyesült Államok 181.5–80.5-re győzött az európai vegyes csapat ellen.

 

Az már az első nap után sem volt kétséges, hogy az amerikaiak nyerik az ezúttal az atlantai Georgia Tech Aquatic Center 25 méteres medencéjében megrendezett párharcot – ahogy tették azt két éve szintén Európa, illetve 2003 és 2007 között Ausztrália ellen –, csupán a különbség volt a kérdés. A győzelmük már kilenc számmal a vége előtt biztossá vált, végül 181.5–80.5-re diadalmaskodtak.

Cseh Lászlón mindenesetre nem múlt semmi, a rövid pályás Eb-vel a háta mögött szombaton is odatette magát, aminek meg is lett az eredménye. A 200 m pillangót ugyanis meggyőző teljesítménnyel nyerte meg Davis Tarwater előtt, ebben a számban ráadásul a mieink hat pontot szereztek Európának, ugyanis harmadikként Biczó Bence csapott célba (a győztes 5, a második 3, a harmadik 1 pontot szerzett csapatának).

Cseh rajtkőre állt 200 méter vegyesen is, ahol szinte végig az abszolút favorit Ryan Lochte nyomában tudott maradni, és végül csak kevesebb mint fél másodperccel kapott ki az amerikaitól.

A férfiaknál a 200 után a 100 méter mell is Gyurta Dániel és Brendan Hansen különcsatáját hozta. Ezúttal egyértelműen az amerikai volt az esélyes, és a hosszabb távhoz hasonlóan itt is begyűjtötte a győzelmet, ám Gyurta újfent csak néhány századdal maradt le tőle, ami több mint biztató a jövőre nézve.

A magyar hölgyek közül a második napon is Hosszú Katinka érte el a legjobb eredményt, aki a 400 méter vegyesen aratott pénteki győzelme után 200 méter vegyesen harmadik lett. Ebben a számban Verrasztó Evelyn a hatodik helyet szerezte meg.

A párviadalt a 4x100 méteres gyorsváltók zárták. A nők versenyét Európa nyerte, méghozzá minden idők legjobb idejével (3:27.53), ám ez nem tekinthető hivatalos világcsúcsnak, mivel a dán Jeanette Ottesen, a brit Francesca Halsall, a fehérorosz Aljakszandra Hereszimenia és a holland Ranomi Kromowidjojo nem egy országot képviselt. Így továbbra is a Hollandia által felállított 3:28.22-es világrekord él.

A férfi gyorsváltók versenye csak az utolsó hosszon dőlt el, Takács Krisztián Európa záró embereként addig tartotta a lépést Ricky Berensszel, aki azonban a papírformát igazolva az utolsó 25 méteren lehajrázta.

Az amerikai válogatott tehát – Michael Phelps nélkül is – erődemonstrációt tartott, Lochte szerint ezzel mintegy üzentek a világnak hét hónappal a londoni olimpia előtt.

„Ez csak a kezdet volt. Mi vagyunk a legjobbak, ez nem kérdés” – mondta a világ jelenlegi talán legjobb úszója.

DUEL IN THE POOL
A PÁRHARC VÉGEREDMÉNYE
EGYESÜLT ÁLLAMOK–EURÓPA 181.5:80.5
A MÁSODIK NAP MAGYAR VONATKOZÁSÚ EREDMÉNYEI
FÉRFIAK
50 m gyors: 1. Nick Brunelli (Egyesült Államok) 21.28, ...8. Takács Krisztián 21.90
800 m gyors: 1. Pal Jönsen (Feröer) 7:36.24, ...5. Kis Gergő 7:48.77
100 m mell: 1. Brendan Hansen (Egyesült Államok) 57.47, 2. Gyurta Dániel 57.62
100 m hát: 1. Matthew Grevers (Egyesült Államok) 49.85, ...5. Bernek Péter 53.13
200 m pillangó: 1. Cseh László 1:51.18, 2. Davis Tarwater (Egyesült Államok) 1:51.90, 3. Biczó Bence 1:55.26
200 m vegyes: 1. Ryan Lochte (Egyesült Államok) 1:52.98, 2. Cseh László 1:53.31
4x100 m gyorsváltó: 1. Egyesült Államok (Grevers, Weber-Gale, Brunelli, Berens) 3:07.22, 2. Európa (Czerniak, Brown, Morozov, Takács K.) 3:07.98
NŐK
200 m gyors: 1. Melissa Franklin (Egyesült Államok) 1:53.19, ... 6. Verrasztó Evelyn 1:57.11
200 m pillangó: 1. Kathleen Hersey (Egyesült Államok) 2:03.49, ... 4. Jakabos Zsuzsanna 2:06.35
200 m vegyes: 1. Caitlin Leverenz (Egyesült Államok) 2:04.91, ...3. Hosszú Katinka 2:07.64, ...6. Verrasztó Evelyn 2:10.

Az elsőnapi magyar vonatkozású eredményeket ide kattintva találja meg.

Legfrissebb hírek

Világklasszisok előtt mutatkozott be az új szintre lépő magyar kerékpárcsapat

Kerékpár
32 perce

Téli olimpia: magyar rövid pályás gyorskorcsolyázóknak tetszik a versenyhelyszín

Téli olimpia 2026
39 perce

Eden Hazard: Sosem akartam olyan lenni, mint Cristiano Ronaldo

Minden más foci
41 perce

Modell, többszörös olimpikonok, nagy feltámadó és fiatal csillagok – a téli olimpia legnagyobb sztárjai

Téli olimpia 2026
47 perce

Atlétika: dopping miatt eltiltották a 10 mérföld világcsúcstartóját

Atlétika
48 perce

Téli olimpia: a 41 éves Vonn szakadt keresztszalaggal is 120 fölötti tempóval száguldott

Téli olimpia 2026
56 perce

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében

Téli olimpia 2026
56 perce

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik