Úszás: Phelps a rémálmai ellenére újra úszik 400 vegyesen

MTI MTIMTI MTI
2010.08.17. 10:17
Címkék
Rémálmok gyötrik miatta, ennek ellenére két év után mégis rajthoz áll 400 méteres vegyes úszásban Michael Phelps, a szám világcsúcstartója.

A 14-szeres ötkarikás bajnok sztár a pekingi nyári játékok után döntött úgy, hogy nem szerepel többé a „gyilkos" távon, most azonban meggondolta magát, és a szerdán kezdődő Csendes-óceáni úszóbajnokságon elindul 400 m vegyesen is. A 2008-as olimpián Cseh László előtt ő nyerte a számot.

„Soha nem zártam ki a lehetőségét annak, hogy majd egyszer újra indulok 400 vegyesen, most pedig úgy gondoltam, miért ne, veszítenivalóm nincs – nyilatkozta a magához képest idén gyengébb formában versenyző Phelps. – Nagyszerű alkalom lesz, hogy felmérjem, mit tudok jelenleg ezen a távon, még akkor is, ha tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok a legjobb formában. Őszintén szólva izgulok, mert rémálmaim vannak: álmomban sohasem tudom leúszni a mell első 50 méterét."

A négyévente sorra kerülő bajnokságot ezúttal az amerikai Irvine-ban rendezik meg, ahol a világbajnoki címvédő Ryan Lochte számít mindkét vegyesúszó szám esélyesének, miután a két héttel ezelőtti országos bajnokságon simán legyőzte 200 vegyesen Phelpset, s a 400 méter aranyérmét is könnyedén gyűjtötte be.

Legfrissebb hírek

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
3 perce

NB I: Komáromi a másik kapuba is betalált, szépített az MTK a Kispest ellen

Labdarúgó NB I
12 perce

Női kézi BL: Blomberg-Lippe–Győr

Kézilabda
15 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
24 perce

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
24 perce

Szoros meccsen győzött a Fehérvár Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
27 perce

Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

Labdarúgó NB I
27 perce

Női röplabda: most nem jött össze a bomba meglepetés a MÁV Előrének

Röplabda
30 perce