Risztov Éva ismerkedik a pályával

2010.07.28. 18:14
null
Risztov Éva már a Balatonnál készül (Fotó: Czagány Balázs – NS-archív)
Címkék
Egy hét múlva Risztov Éva hazai környezetben is megmutathatja, mit tud. Az úszás nélkül töltött évek után az élsportot újrakezdő versenyző Balatonfüreden az Európa-bajnokságon a 10 kilométeres távon indul – talán éremért.

„Sokan már elvárásokat fogalmaznak meg a szereplésemmel kapcsolatosan, és ezt egyfelől meg is értem. Másrészt viszont nemigen szeretnék ezzel foglalkozni, hiszen még csak egy éve kezdtem el ismét komolyabban edzeni. Ettől persze még örülnék neki, ha Balatonfüreden összejönne valamilyen szép eredmény" – intett mérsékletre a hosszútávúszó.

Vajda Tamás tanítványa már a Balatonnál edz, leginkább a balatonfűzfői uszodában, bár már a tavat is kipróbálta.

„Rengeteg segítséget kaptam és kapok Ruza Józseftől, az úszók főtitkárától, így aztán már tökéletesen tisztában vagyok vele, milyen pálya vár rám az Európa-bajnokságon. Persze, mostanra a vetélytársak is megkapták a pályarajzot, de az mindenképpen előnyös lesz, hogy a hétvégén be is járjuk a pályát. Annyit már tudok, hogy két kört kell teljesítenünk, s ez azért is jó, mert kettőig még én is el tudok számolni – nevette el magát Risztov Éva. – A hajóból azt is megnézhetjük, hol lesznek a bóják. Hú, most, hogy beszélek róla, egyre izgatottabb leszek. Reggelente egyébként is érzem, hogy menni akarok, csinálni akarom, úgyhogy alakul a versenyláz..."

Az edzéseken már kicsivel kevesebb kilométert teljesít, mint korábban, azért a napi 12-14 kilométer így is megvan. Ezekben a napokban a gyorsításon van a hangsúly – ami persze már nem ugyanaz a nyílt vízen, mint a medencében. A teljesítmény viszont – talán – lehet ugyanaz.

 

Legfrissebb hírek

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
4 perce

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
8 perce

Varázslatos est Dunaszerdahelyen, nyert a DAC a Kassa ellen

Minden más foci
27 perce

Finn cserejátékosa góljával került előnybe a Puskás Akadémia Kisvárdán

Labdarúgó NB I
32 perce

Úszás: évjáratos csúcsokkal zárult az ob

Utánpótlássport
33 perce

Rövid pályás úszó ob: századok döntöttek nyolcszázon

Úszás
38 perce

Max Verstappen is köszöntötte Willi Orbánt a 400. lipcsei tétmérkőzése alkalmából

Légiósok
39 perce

Női kézilabda BL: Kuczoráék nagy verést kaptak Brestben

Kézilabda
51 perce