Wimbledon: az exfradista válogatott unokája Sarapovával meccselt

Vágólapra másolva!
2015.06.29. 15:02
null
Konta Johanna (Fotó: Reuters)
Konta Johanna, Nagy-Britannia második számú női teniszezője Marija Sarapovával nézett farkasszemet hétfő délután a wimbledoni tenisztorna első fordulójában, amelyben Babos Tímea már továbbjutott. Magyar vonatkozása is volt a mérkőzésnek.

 

Konta Kertész Tamásnak az unokája, aki 1953 és 1960 között a Ferencváros labdarúgócsapatának játékosa volt, 1955-ben két alkalommal tagja volt a magyar válogatottnak, az Aranycsapatnak is. Egy bajnoki ezüstöt és három bronzérmet szerzett a Fradival, valamint kupagyőztes lett. Játékos-pályafutását egy négyéves debreceni időszakkal zárta le.

A magyar válogatottban két mérkőzésen szerepelt (köztük a 100. magyar–osztrák találkozón), olyan támadókkal együtt, mint Puskás, Czibor és Kocsis.

Edzőként a DMVSC-t irányította, illetve külföldön is vállalt munkát. Etiópiában, Iránban, Líbiában is dolgozott, volt ghánai szövetségi kapitány.

Unokája, Konta Johanna Ausztráliában, Sydneyben született 1991-ben, beszéli a magyar nyelvet. Magyar szüleivel 2005-ben költöztek az Egyesült Királyságba, édesapja szállodamenedzserként, édesanyja fogorvosként dolgozik.

Konta Johanna  (Fotó: Reuters)
Konta Johanna (Fotó: Reuters)

A világranglista 146. helyezett Konta hétfőn karrierje egyik legnagyobb kihívása elé nézett, a világranglista negyedik orosz, Marija Sarapova ellen kellett megküzdenie. Jó formának örvend, a legutóbbi három hétben hét top 100-as játékost győzött le füvön, az Eastbourne-i füves pályás teniszversenyen a negyeddöntőig jutott. Sarapova végül nem adott sok esélyt neki, 6:2, 6:2-re nyert.

A Roland Garroson az első körben búcsúzott, miután három szettben kikapott a cseh Denisa Allertovától. Az első szett a torna történetének leghosszabb tie-breakjét hozta, amelyet 19–17-re veszített el Konta, és onnan már nem sikerült fordítania.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik