Véneknek való vidék – Őri B. Péter jegyzete

ŐRI B. PÉTERŐRI B. PÉTER
Vágólapra másolva!
2022.06.01. 23:02

S akkor Rafael Nadal mosolygott. Nagyon hosszú, gigászi csata, négy óra tizenkét perces drámai összecsapás után. Előtte sokszor fogcsikorgatva, utolsó erejét összeszedve küzdött, rohant a labda után, ütött varázslatos tenyerest, fej fölötti ívelt fonákot. Persze hibázott is, de mindig visszajött a meccsbe. Négy játszmában nyert kedvenc terepén, Párizsban a Roland Garros negyeddöntőjében a világelső Novak Djokovics ellen. Mit nyert, hihetetlen győzelmet aratott az állítólag lábsérülésssel bajlódó spanyol teniszzseni. Érthető a mosoly. Szerb ellenfele a találkozón többször is mosolygott, főleg akkor, amikor úgy tetszett, ő veszi át az irányítást, de nem. Nadal szinte pókercarccal játszott, az elmaradhatatlan mozdulatokkal (gyakran idegesítő haj-, nadrágigazgatás, labdapattogtatás), a végén azonban olyan nadalosan ért fülig a szája.

A vidám Nadalt szombaton, szintén a francia fővárosban, a Stade de France-ban is lehetett látni, a megérkezésekor mutatta a kamara. Természetes, hogy mosolygott, hiszen kedvenc futballcsapata, a Real Madrid szerepelt a BL-döntőben a Liverpool ellen. A királyiaknál több hasonlóan „sportmatuzsálemi” korú labdarúgó lepett pályára, közülük Luka Modric volt a legidősebb a maga 36 évével. A horvát is hajtott, igaz, ezúttal nem volt olyan parádés passza, mint még a Chelsea elleni negyeddöntő visszavágóján. Az a mozdulat villant be a 35 éves Nadal keddről szerdára virradóra látott játéka kapcsán. Lehet néhányszor varázslatosan átütni a labdát az ellen térfelére, de Rafa, akárcsak Luka, mindvégig zakatolt, futott is. Kérdés, honnan merített erőt? Nyilván Djokoviccsal szemben mindenképpen meg akarta mutatni, a neki nem éppen kedvező körülmények dacára még számolni kell vele, úgy küzdött, úgy teniszezett, hogy aki nem tudja, nem hiszi el, hány éves.

A különleges meccs emlékezetes marad továbbá egy csaknem húszperces játékról, Nadal 2:5-ről fordításáról a negyedik játszmában, s arról, hogy az ő sikere mennyire hajaz a Realéra. Az úgynevezett hozzáértők esélyesebbnek tartották Djokovicsot és a Liverpoolt; nem lett igazuk, a párizsi futball- és a teniszpálya is véneknek való vidéknek tetszett, a madridiak tizenennegyedszer lettek BEK-/BL-győztesek, a spanyol sztár is tizennegyedszer nyerheti meg a Roland Garrost.

Persze ehhez pénteken túl kell jutnia a tíz évvel fiatalabb Alexander Zvereven, a feltörekvő német teniszező Nadalnál valamivel többet pihenhet, de ez a fáradhatatlan spanyol ellen nem sokat számíthat. Bevallom, szeretném a nadalos mosolyt az elődöntő után is látni, azért is, mert a szakmabeliek között már én sem a tinédzser korosztályt képviselem…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik