H. Á.
2021.03.10 18:56 Frissítve: 2021.03.10 20:15

Tenisz: Federer győzelemmel tért vissza 405 nap kihagyás után

A dohai kemény pályás ATP 250-es tenisztorna nyolcaddöntőjében Roger Federer a brit Daniel Evans ellen 405 nap kihagyás és két térdműtét után győzelemmel tért vissza: közel két és fél órás mérkőzésen, döntő játszmában diadalmaskodott a 30 éves brit ellenfelével szemben.

 

Federer csak egyszer brékelt – a legjobbkor: a végén (Fotó: AFP)

Igazán jól ismeri egymást a jelenlegi legjobb brit teniszező, a világranglistán 28. Daniel Evans és a tavaly két térdműtéten is áteső, a 2020-as Australian Open elvesztett elődöntője óta hivatalos tétmérkőzést nem játszó ám az ATP rangsorában még így is a 6. helyet elfoglaló Roger Federer, miután igencsak gyakran készülnek együtt – például a dohai versenyt megelőző két hétben is együtt edzettek.

Így igazán nagy meglepetést egyikük sem tudott szerezni a másiknak, s ennek megfelelően mindketten rendre hozták is saját adogatójátékukat az első szettben – mindössze egyetlen bréklabdát hozott a játszma, Evansnek lett volna lehetősége 4:4-nél elvenni Federer adogatását –, így közel háromnegyed óra játék után jöhetett a rövidítés. Ebben 4–4-ig a brit és a svájci játékos is két-két alkalommal vesztette el az adogatását, majd 6–5-ös vezetésénél előbb Evans, majd két jó adogatása után 7–6-nál már Federer jutott fogadóként játszmalabdához. A britnek nem is jutott több esély a szett megnyerésére, a svájcinak azonban igen, és újabb hárított szettlabda után 9–8-nál, fogadóként lezárta az 50 percig tartó játszmát.

A második szett merőben más képet mutatott: Federer második adogatójátékát elvesztette, miközben Evans összeszedett tenisszel rukkolt ki – azért a svájci is meg-megvillantott valamit tudásából, de hiába a parádés egykezes fonákegyenesek, vagy éppen egészen laposan lerövidített röpték, a hátrányt nem tudta ledolgozni. Így a játszmát Evans 6:3-ra húzta be – pályafutása során először nyert szettet a svájci ellen, ami azt is jelentette, hogy csak döntő játszmában dől el a mérkőzés.

A harmadik szett is nagy küzdelmet hozott, egyre többször követte nyílt színi taps és hangos ováció Federer pontjait a közönség részéről – merthogy a dohai tornán lehetnek nézők a lelátón, igaz, korlátozott számban. Federer 3:3-nál két bréklabdát is hárított, ám ezt leszámítva egyre jobban belelendült, majd a legjobbkor, a döntő játszma 12. játékában vette el Evans adogatását, megnyerve a 2 óra 24 percig tartó mérkőzést.

ATP 250-ES TORNA, DOHA (890 920 dollár, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ

Federer (svájci, 2.)–D. Evans (brit) 7:6 (10–8), 3:6, 7:5

2023.01.21 20:50:56

Tenisz nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Novak Djokovics még tartja magát.

 

2023.01.20 08:15:00

Tenisz nemzetisport.hu

A hölgyeknél kiesett a tavalyi döntős Danielle Collins, a férfiaknál nyert a 3. kiemelt, Sztefanosz Cicipasz.

2023.01.20 00:23:46

Tenisz nemzetisport.hu

Hiába indult szépen Fucsovics meccse. Bondár Anna párosban 65 perc alatt búcsúzott.

2023.01.18 00:42:12

Tenisz nemzetisport.hu

Eső miatt hat órát csúszott a külső pályák programja, Babosék Udvardyék elleni páros meccsét el halasztották.

2023.01.17 22:47:34

Tenisz nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Lehetne még sorolni a példákat, de talán ennyi is elég volt, annak bizonyítására, hogy a sport ma már nem az a tiszta, rendes világ, mint anno volt. Már gyerekmeccsen is verekedés tör ki, szurkoló támad játékosra, a kezdetekben ez szinte elképzelhetetlen volt.