Roland Garros: Ferrer nyert, Haas és Almagro feladta

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2014.05.27. 16:10
null
Kristina Mladenovic kiejtette a 2011-es győztes Li Nát (Fotó: Action Images)
Nem tartott sokáig a Francia nemzetközi teniszbajnokság (Roland Garros) az Australian Open győzteseinek: Stanislas Wawrinka hétfői búcsúja után kedden a női bajnok, Li Na is kiesett. Andy Murray és David Ferrer a férfiaknál továbbjutott, Grigor Dimitrov viszont nem bírt a remek napot kifogó Ivo Karloviccsal.

 

A 2011-es Roland Garros-győztes kínai teniszező a francia Kristina Mladenovictól kapott ki három szettben.

A 4. helyen kiemelt román Simona Halep hengerelt Alisza Klejbanova ellen, bár az orosz játékos a végén a „biciklit” legalább megúszta (6:0, 5:0-nál brékelte Halepet).

A még hétfőn elkezdett mérkőzés folytatásán a korábbi ranglistavezető szerb Jelena Jankovics végül csak megfordította a kanadai Sharon Fichman elleni párharcot, honfitársa, a szintén volt első Ana Ivanovics pedig simán hozta a kötelezőt.

Nem ezen a tornán tér vissza a legjobbak közé Caroline Wozniacki (ha visszatér egyáltalán valaha), a 13. helyen kiemelt korábbi világelső dán játékos három játszmában kikapott Yanina Wickmayertől.

A férfi egyesben két kiemelt versenyző, a spanyol Nicolás Almagro és a német Tommy Haas is feladni kényszerült első fordulós mérkőzését (utóbbi 5:2-es vezetésénél), rajtuk kívül a 11. helyen rangsorolt bolgár Grigor Dimitrov és a korábbi világelső ausztrál Lleyton Hewitt is búcsúzott a tornától.

A tavalyi döntős David Ferrer viszont könnyedén vette az első akadályt, három szettben legyőzte a holland Igor Sijslinget, és Andy Murraynek is csak egy szettben hagyott alább a koncentrációja.

Megható kép: a búcsúzó Llodra és a kisfia
Megható kép: a búcsúzó Llodra és a kisfia

 

Tizenharmadik kísérletre megnyerte első Grand Slam-mérkőzését az ausztrál Marinko Matosevic. A boszniai születésű, 28 éves játékos példátlan sorozatot tudhatott magáénak 12 elvesztett GS-találkozóval, ám a Roland Garros nyitókörében négy szettben legyőzte a német Dustin Brownt. Ugyancsak bejutott a 64 közé este a hazai kedvenc Gaël Monfils is, Michaël Llodra viszont az utolsó egyéni mérkőzését játszotta a Roland Garroson, a Fernando Verdasco elleni vereségét követően elbúcsúztatták a verseny szervezői a 34 éves franciát.

 

Radek Stepánek a szabadnapján a Champs-Élysées-n szórakozott az utcai előadók produkción, közben egy selfie is belefért
Radek Stepánek a szabadnapján a Champs-Élysées-n szórakozott az utcai előadók produkción, közben egy selfie is belefért


ROLAND GARROS, PÁRIZS (25 018 000 euro, salak)
FÉRFI EGYES
Murray (brit, 7.)–Golubjov (kazah) 6:1, 6:4, 3:6, 6:3
Lajovics (szerb)–Delbonis (argentin) 6:3, 6:2, 6:3
Haider-Maurer (osztrák)–Brands (német) 4:6, 4:6, 6:2, 6:3, 6:4
Verdasco (spanyol, 24.)–Llodra (francia) 6:2, 7:6, 7:6
Cuevas (uruguayi)–Ebden (ausztrál) 6:1, 6:2, 6:3
Sock (amerikai)–Almagro (spanyol, 21.) 5:0-nál Almagro feladta
Zopp (észt)–Haas (német, 16.) 2:5-nél Haas feladta
Karlovic (horvát)–Dimitrov (bolgár, 11.) 6:4, 7:5, 7:6
Michon (francia)–Klahn (amerikai) 6:1, 6:7, 5:7, 6:1, 6:4
K. Anderson (dél-afrikai, 19.)–Robert (francia) 7:5, 6:3, 6:4
Seppi (olasz, 32.)–Giraldo (kolumbiai) 6:3, 7:5, 6:3
Mónaco (argentin)–Pouille (francia) 6:3, 6:1, 6:4
Bolelli (olasz)–Arnaboldi (olasz) 6:4, 6:4, 6:2
Ferrer (spanyol, 5.)–Sijsling (holland) 6:4, 6:3, 6:1
Gasquet (francia, 12.)–Tomic (ausztrál) 6:2, 6:1, 7:5
Berlocq (argentin)–Hewitt (ausztrál) 3:6, 6:2, 6:1, 6:4
Kohlschreiber (német, 28.)–Riba (spanyol) 7:5, 6:4, 6:1
Istomin (üzbég)–Sztahovszkij (ukrán) 6:3, 6:4, 2:6, 6:3
Matosevic (ausztrál)–Brown (német) 7:6, 6:4, 6:7, 7:5
Monfils (francia, 23.)–Hanescu (román) 6:2, 4:6, 6:4, 6:2
Struff (német)–Olivetti (francia) 6:1, 6:4, 6:4
Johnson (amerikai)–Lokoli (francia) 4:6, 6:7, 7:6, 6:3, 3:1-nél sötétedés miatt félbeszakadt


NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
Ivanovics (szerb, 11.)–Garcia (francia) 6:1, 6:3
Stephens (amerikai, 15.)–Peng su-aj (kínai) 6:4, 7:6
Hercog (szlovén)–Cepelová (szlovák) 6:2, 6:3
Jankovics (szerb, 6.)–Fichman (kanadai) 5:7, 6:1, 6:3
Soler-Espinosa (spanyol)–Scheepers (dél-afrikai) 6:2, 6:3
Giorgi (olasz)–Jovanovszki (szerb) 6:4, 6:3
Kuznyecova (orosz, 27.)–Sapatava (grúz) 6:3, 6:1
Szvitolina (ukrán)–Martic (horvát) 5:0-nál Martic feladta
Watson (brit)–Záhlavová-Strycová (cseh) 6:3, 6:4
Halep (román, 4.)–Klejbanova (orosz) 6:0, 6:2
Pereira (brazil)–Kumkhum (thaiföldi) 4:6, 6:1, 6:1
Cirstea (román, 26.)–Wozniak (kanadai) 6:7, 7:5, 6:2
Bertens (holland)–Cadantu (román) 7:6, 6:1
Pavljucsenkova (orosz, 24.)–Date Krumm (japán) 6:3, 0:6, 6:2
Riske (amerikai)–Lucic (horvát) 7:6, 6:3
Mladenovic (francia)–Li Na (kínai, 2.) 7:5, 3:6, 6:1
Makarova (orosz, 22.)–Rogers (amerikai) 6:2, 6:3
Torró-Flor (spanyol)–Koukalová (cseh, 30.) 7:6, 6:2
Rybariková (szlovák)–U. Radwanska (lengyel) 4:6, 6:4, 3:0-nál U. Radwanska feladta
Pfizenmaier (német)–Cabeza-Candela (spanyol) 4:6, 6:3, 6:3
Wickmayer (belga)–Wozniacki (dán, 13.) 7:6, 4:6, 6:2
Flipkens (belga, 21.)–Kovinics (montenegrói) 7:6, 6:2
Glusko (izraeli)–Vekic (horvát) 7:5, 2:6, 6:4
Errani (olasz, 10.)–Keys (amerikai) 7:5, 3:6, 6:1
Safárová (cseh, 23.)–Minella (luxemburgi) 6:3, 7:5
Dellacqua (ausztrál)–Domínguez-Lino (spanyol) 7:5, 6:3
Vandeweghe (amerikai)–Melzer (cseh) 7:6, 6:2
Errani (olasz, 10.)–Keys (amerikai) 7:5, 3:6, 6:1
A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
S. Williams (amerikai, 1.)–Muguruza (spanyol)
Schmiedlová (szlovák)–V. Williams (amerikai, 29.)
Parmentier (francia)–Svedova (kazah)
Barthel (német)–Lisicki (német, 16.)
Cibulková (szlovák, 9.)–Paszek (osztrák)
Meusburger (osztrák)–Stosur (ausztrál, 19.)
Niculescu (román)–Ormaechea (argentin)
Pironkova (bolgár)–Sarapova (orosz, 7.)
A. Radwanska (lengyel, 3.)–Ka. Plisková (cseh)
Tomljanovic (horvát)–Vesznyina (orosz, 32.)
Cornet (francia, 20.)–Townsend (amerikai)
Bacsinszky (svájci)–Suárez-Navarro (spanyol, 14.)
Pennetta (olasz, 12.)–Larsson (svéd)
Görges (német)–Bouchard (kanadai, 18.)
Hantuchová (szlovák, 31.)–Feuerstein (francia)
Lepchenko (amerikai)–Kerber (német, 8.)
Kvitová (cseh, 5.)–Erakovic (új-zélandi)
Giorgi (olasz)–Kuznyecova (orosz, 27.)
Safárová (cseh, 23.)–Dellacqua (ausztrál)
Szvitolina (ukrán)–Ivanovics (szerb, 11.)
Stephens (amerikai, 15.)–Hercog (szlovén)
Vandeweghe (amerikai)–Makarova (orosz, 22.)
Torró-Flor (spanyol)–Rybariková (szlovák)
Watson (brit)–Halep (román, 4.)
Jankovics (szerb, 6.)–Nara (japán)
Pereira (brazil)–Cirstea (román, 26.)
Flipkens (belga, 21.)–Glusko (izraeli)
Pfizenmaier (német)–Errani (olasz, 10.)
Wickmayer (belga)–Soler-Espinosa (spanyol)
Bertens (holland)–Pavljucsenkova (orosz, 24.)
Petkovic (német, 28.)–Vögele (svájci)
Riske (amerikai)–Mladenovic (francia)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik