Australian Open: Djokovicsnak az olimpia a fő célja, de azért megvédené a címét

MTI MTIMTI MTI
2012.01.14. 13:21
Címkék
Címvédőként egyértelműen a győzelem a célja Novak Djokovicnak a hétfőn kezdődő ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon, de legalább ennyire fontos számára az is, hogy aranyérmet szerezzen a londoni olimpián.

„Az egyik célom idén egyértelműen az olimpia – mondta a szerb világelső szombati sajtótájékoztatóján Melbourne-ben. – Megtiszteltetésnek éreztem, hogy a 2008-as pekingi játékokon a hazámat képviselhettem, azt az élményt semmivel nem lehet összehasonlítani. Nagyon boldog vagyok, hogy erre Londonban ismét lesz lehetőségem, ráadásul Wimbledonban játszhatok majd, ott, ahol tavaly az egyik legnagyobb álmomat váltottam valóra azzal, hogy megnyertem az angol nyílt bajnokságot.”

Djokovics nagyon magabiztosnak tűnt a sajtótájékoztatón, elmondta, hogy a három Grand Slam-győzelemmel egyértelműen a tavalyi volt karrierje eddigi legjobb éve, de úgy gondolja, hogy idén akár mind a négy nagy tornát megnyerheti, s az ötkarikás játékokon is első lehet.

A szerb sztárjátékosnak nagyon nehéz dolga lesz, ha túl akarja szárnyalni a 2011-es produkcióját, hiszen az Australian Openen, Wimbledonban és a US Openen aratott diadalain túl az előző évben 41 mérkőzéses győzelmi sorozattal kezdett, ráadásul a két legnagyobb vetélytársával, Rafael Nadallal és Roger Federerrel játszott 11 meccséből mindössze egyet veszített el: a Roland Garros elődöntőjében a svájci teniszező múlta felül, Nadalt ugyanakkor hatból hatszor megverte.

A 24 éves sportoló az ausztrál bajnokságon az olasz Paolo Lorenzi ellen lép majd pályára az első fordulóban.

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09