Tenisz: Arn Gréta ebben az évben már nem lép pályára

2011.10.13. 09:12
Címkék
Az idén már nem versenyez Arn Gréta, a jelenleg legelőkelőbb helyen jegyzett magyar teniszező.

„Számomra véget ért az idény. Nem indultam Oszakában, illetve Linzben sem, és a jövő heti versenyek is kimaradnak. Utána pedig már a WTA-vb következik, ott pedig nem vagyok érdekelt – mondta az MTI-nek a világranglistán 65. játékos. – Most pihenek egy keveset, aztán megkezdem a felkészülést a jövő évi tornákra.”

Arn Gréta kivételesen jó évet zár az idén: Aucklandban hatalmas bravúrral begyűjtötte pályafutása második WTA-tornagyőzelmét egyesben, legjobbjaként májusban a 40. volt a rangsorban, 23 meccset nyert és 17-et veszített el, továbbá 220 103 dollárt keresett ebben az esztendőben.

A magyar játékos olyan nagyságokat győzött le többek között, mint az egyaránt orosz Marija Sarapova és Szvetlana Kuznyecova.

Legfrissebb hírek

Fallabda Eb: a Millenáris lesz a másik helyszín

Egyéb egyéni
3 perce

Súlyos baleset árnyékolta be a budapesti pályakerékpáros versenyt

Kerékpár
16 perce

Másodszor is kikapott és búcsúzott a magyar páros a strandröplabda Eb-n

Röplabda
23 perce

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
38 perce

Kiss Csaba: Nagyon bízom a nemzetközi indulásban

Vízilabda
46 perce

A bokafájdalom ellenére magabiztosan teljesítette a Darálót

Csupasport
51 perce

Efraín Juárez: A helyzet túl zajos, de nem reménytelen

Európa-konferencialiga
52 perce

Xavival is tárgyalt a holland szövetség a kapitányi posztról – sajtóhír

Minden más foci
1 órája