Tenisz: Ne kérdezze senki, hogy nyertem, mert nem tudom - Arn Gréta

Vágólapra másolva!
2011.05.12. 17:31
Címkék
Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, Arn Gréta három játszmában legyőzte az orosz Jelena Vesznyinát a római WTA-torna nyolcaddöntőjében. A magyar teniszező a Nemzeti Sportnak elmondta, nem tudja, hogy sikerült nyernie, de a küzdelmes mérkőzés ellenére sem érzi fáradtnak magát, gyorsan regenerálódik.

„Ne kérdezze senki, hogy hogyan nyertem, mert nem tudnék válaszolni. Természetesen jobban szeretem a könnyű győzelmeket, de vannak ilyen hetek, amikor többet kell küzdeni értük. A lényeg a továbbjutás, kerüljön amibe kerül. Egyelőre úgy tűnik, hogy gyorsan regenerálódom, a kondiedzőm meg is dicsért. Nem érzem magam fáradtnak, ettől függetlenül lehet, hogy a következő meccsemen két gém után járni sem bírok majd. Bár én mindig azt mondom, hogy a test lehet fáradt, az agy azonban rengeteget kibír.

Akkor sem lettem volna szomorú, ha kikapok, mert Vesznyina nagyon jól játszott. Rengeteget támadott, a vonalak mellé ütötte a labdákat. Még így is tartani tudtam vele a lépést, a döntő szettben öt háromnál még is meccslabdákhoz jutott. Akkor megnyertem egy szoros labdamenetet, amitől teljesen összetört. Egy ilyen hosszú meccsen nagyon rossz érzés, amikor az ember már csak egy pontra van a győzelemtől, amit nem sikerül kihasználnia.

Li valószínűleg frissebb lesz nálam, nagyon könnyen győzött le egy jó ellenfelet. Kiváló játékos, ha elkapja a ritmust, nagyon nehéz dolgom lesz" – mondta Arn a Nemzeti Sportnak.

WTA-TORNA, INTERNAZIONALI BNL D’ITALIA, RÓMA (2 050 000 dollár, salak)
EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Jankovics (szerb, 5.)–Medina Garrigues (spanyol) 6:4, 2:6, 6:2
Schiavone (olasz, 2.)–Hantuchová (szlovák) 3:6, 6:2, 7:5
Arn (magyar)–Vesznyina (orosz) 3:6, 7:6, 7:6
Li Na (kínai, 4.)–Gajdosova (ausztrál) 6:2, 6:1
Stosur (ausztrál, 6.)–Hercog (szlovén) 6:3, 6:4
KÉSŐBB
Wozniacki (dán, 1.)–Wickmayer (belga)
Azarenka (fehérorosz, 3.)–Pavljucsenkova (orosz, 16.)
Peer (izraeli, 10.)–Sarapova (orosz, 7.)

 

Legfrissebb hírek

Kép: megrongálták a Mainz csapatbuszát a trondheimi meccs előtt

Európa-konferencialiga
30 perce

„Mindenki beletette a melót a győzelembe, Gavrics pedig az i-re tette fel a pontot”

Európa-konferencialiga
1 órája

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
7 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
7 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
7 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
8 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
8 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
8 órája
Ezek is érdekelhetik