Arn két játszmában vette a 2. kört Rómában

Vágólapra másolva!
2011.05.11. 13:04
null
Arn Gréta második győzelmét könyvelhette el a római versenyen (fotó: Action Images)
Címkék
A Szvetlana Kuznyecova elleni első fordulóbeli bravúros siker után a második körben is győzött Arn Gréta a Rómában zajló női tenisztornán. A 32 éves magyar teniszező 6:4, 6:4-re győzött a hazai közönség előtt játszó Alberta Brianti ellen.

Arn Gréta a hétfői, Szvetlana Kuznyecova elleni heroikus csatában elért győzelme után szerdán kedvezőbb ellenféllel került szembe, hiszen a korosztályába tartozó – 31 éves, tehát nála egy esztendővel fiatalabb – Alberta Briantival nézett szembe. Az olasz ráadásul kedden játszotta le első fordulós mérkőzését, így Arnnak nem kellett attól tartania, hogy sokkal frissebb lesz nála.

Kiegyenlített volt a játék képe az első játszmában, mindkét teniszező el-elbizonytalankodott olykor a saját szerváinál, ugyanakkor – akárcsak Kuznyecova ellen – Arn a legfontosabb pontoknál ismét jól koncentrált, és 6:4-re megnyerte az első játszmát.

Bár Arn jó hatékonysággal ütötte be az első szerváit, a második szettben Brianti jutott először brékelőnybe (2:3), a magyar lány viszont megfordította az állást, majd 5:4-nél rögtön kihasználta az első meccslabdáját, így 86 perces csatában viszonylag könnyedén jutott be a harmadik fordulóba.

„Brianti nagyon kellemetlen ellenfél. Sokat ejtett, ügyesen variálta a játékot. Egyáltalán nem volt könnyű mérkőzés, rengeteget kellett futnom, de stabilabb voltam nála, s ez döntött a javamra. Nem mondom, hogy nem vagyok fáradt. Még mindig érzem a Kuznyecova elleni meccset a lábamban, de csütörtökre rendben leszek” – nyilatkozta Arn a találkozó után a Nemzeti Sportnak.

Arn a következő körben a 8. helyen kiemelt Agnieszka Radwanskát legyőző orosz Jelena Vesznyinával találkozik.

WTA-TORNA, INTERNAZIONALI BNL D’ITALIA, RÓMA (2 050 000 dollár, salak)
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Arn (magyar)–Brianti (olasz) 6:4, 6:4
Pavljucsenkova (orosz, 16.)–Dusevina (orosz) 7:5, 6:4
Hercog (szlovén)–Petkovic (német, 12.) 6:4, 6:3
Hantuchová (szlovák)–Oprandi (olasz) 7:6, 6:1

Vesznyina (orosz)–A. Radwanska (lengyel, 8.) 3:6, 6:2, 6:1

Jankovics (szerb, 5.)–Safárová (cseh) 6:0, 6:3

Legfrissebb hírek

Kép: megrongálták a Mainz csapatbuszát a trondheimi meccs előtt

Európa-konferencialiga
29 perce

„Mindenki beletette a melót a győzelembe, Gavrics pedig az i-re tette fel a pontot”

Európa-konferencialiga
1 órája

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
7 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
7 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
7 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
8 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
8 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
8 órája
Ezek is érdekelhetik