Australian Open: Szvetlana Kuznyecova kiejtette Justine Henint

2011.01.21. 05:22
Címkék
Szvetlana Kuznyecova már a harmadik fordulóban megállította a tizenegyedik kiemelt Justine Henint. Az orosz teniszező két óra négy perces mérkőzésen 6:4, 7:6-ra győzte le a rengeteget rontó belga klasszist. Andy Roddick és Viktorija Azarenka is továbbjutott.

Szvetlana Kuznyecova 6:4, 5:4-ig szinte kifogástalanul játszott, azonban akkor elbizonytalanodott, és hibáival visszaengedte Henint a mérkőzésbe. Korábbi meccseik alapján nem volt meglepő az orosz reakciója, hiszen péntekig tizennyolc egymás elleni csatájukból csupán kettőt tudott megnyerni. Ezúttal azonban az volt a szerencséje, hogy a belga nem tudott kijönni a hullámvölgyből, tőle szokatlanul sokat rontott (41 ki nem kényszerített hibával zárt), és hiába hárított a második szett tie breakjében három meccslabdát is, végül veszített. Kuznyecova a nyolcaddöntőben a hatodik kiemelt Francesca Schiavonéval találkozik majd.

Közben Viktorija Azarenka és Li Na sima kétszettes sikerrel jutott tovább a negyedik fordulóba, ahol egymással játszanak majd.

Az uraknál Andy Roddick az elveszített első szett után a következő hármat megnyerte a holland Robin Haase ellen, így ő is továbbjutott.

Közben Viktorija Azarenka és Li Na sima kétszettes sikerrel jutott tovább a negyedik fordulóba, ahol egymással játszanak majd.

Az uraknál Andy Roddick az elveszített első szett után a következő hármat megnyerte a holland Robin Haase ellen, így ő is továbbjutott.  

 

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (25 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
 
FÉRFI EGYES, 3. FORDULÓ
Djokovics (szerb, 3.)–Troicki (szerb, 29.) 6:2-nél feladta
Roddick (amerikai, 8.)–Haase (holland) 2:6, 7:6, 6:2, 6:2
Almagro (spanyol, 14.)–Ljubicic (horvát, 17.) 6:4, 7:6, 6:3
 
NŐI EGYES, 3. FORDULÓ
Wozniacki (dán, 1.)–Cibulková (szlovák, 29.) 6:4, 6:3
Schiavone (olasz, 6.)–Niculescu (román) 6:0, 7:6
Azarenka (fehérorosz, 8.)–Scheepers (dél-afrikai) 6:3, 6:3
Li Na (kínai, 9.)–B. Záhlavová-Strycová (cseh) 6:2, 6:1
Kuznyecova (orosz, 23.)–Henin (belga, 11.) 6:4, 7:6
Sevastova (lett)–Manaszijeva (orosz) 6:1, 6:3

 

 

Legfrissebb hírek

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
23 perce

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
45 perce

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
46 perce

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
1 órája

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
1 órája

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
1 órája

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
1 órája

Ciprus ellen győzött férfi röplabda-válogatottunk Fonyódon

Röplabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik