Nadal már döntős Londonban

2010.11.27. 18:35
null
Rafael Nadal három szettben győzött (Fotó: Action Images)
Címkék
Elsőként Rafael Nadal jutott be a londoni tenisz ATP-világbajnokság döntőjébe, miután három játszmában, hatalmas küzdelemben legyőzte Andy Murrayt. A spanyol klasszis Novak Djokoviccsal vagy Roger Federerrel találkozik a fináléban.

 

A londoni ATP-világbajnokság első elődöntőjét az első helyen kiemelt Rafael Nadal vívta Andy Murrayvel. Bár a két játékos korábbi találkozóin Nadal felé billent a mérleg (12 mérkőzésből nyolcat megnyert), addig az idei három találkozásukból kettőn a skót diadalmaskodott: Torontóban és az Australian Openen is legyőzte spanyol riválisát.

A két kiválóság kiváló első szettet produkált, mindkettő hozta a saját adogatásait, így nem volt véletlen, hogy rövidítésre került sor. Itt is fej fej mellett haladtak, végül a spanyol behúzta a játszmát.

3–3-ig a második szettben is hozták szerváikat a felek, ekkor azonban Murray három bréklabdához jutott. Bár Nadal ezeket még kivédekezte, a negyediknél már tehetetlen volt, és a londoni közönség legnagyobb örömére a brit kedvenc elvette ellenfele adogatását. Sőt miután hozta saját adogatását, újra elvette Nadalét, így döntő játszma következhetett.

A harmadik felvonásban Nadalnak először sikerült brékelnie a mérkőzés folyamán, amikor Murray labdája a hálóban landolt. Miután 3–2-nél a spanyol hárította Murray két bréklabdáját, úgy tűnt, nagy lépést tett a győzelem felé.

Nadal azonban 5–4-nél bréklabdához segítette Murrayt azzal, hogy túl széleset ütött, a skót pedig élt is ezzel, elvette a spanyol adogatását. Sőt a következő játékot is megnyerte, miután a mérkőzésen 21. alkalommal is ászt ütött, így Nadalnak a mérkőzésben maradásért kellett szerválnia. Az első helyen kiemelt játékos ezt sikerrel teljesítette, így – az első szetthez hasonlóan – ezúttal is rövidítésre került sor.

A tie-break során is hatalmasat küzdöttek a játékosok, előbb Murray vette el ellenfele adogatását, de Nadal egyenlített, majd meccslabdához is jutott. Nem tudott ezzel élni, Murray egyenlített, ám Nadal újabb meccslabdájával már nem tudott mit kezdeni a skót.

A spanyol ellenfele a döntőben Novak Djokovics vagy Roger Federer lesz.

TENISZ, ATP-VILÁGBAJNOKSÁG
                                             ELŐDÖNTŐ  
Nadal (spanyol, 1.)–Murray (brit, 5.) 7:6, 3:6, 7:6
Legfrissebb hírek

Az Alpine elérte a célját: Gasly visszakapta a monacói dobogót – hivatalos

F1
2 perce

A Liverpoollal BL-győztes Djibril Cissé fia profi szerződést kapott a „vörösöknél”

Angol labdarúgás
5 perce

Női kézilabda: nagyszerű hírrel jelentkezett Simon Petra Szantoriniről

Kézilabda
5 perce

A bosnyák kapitány elárulta, mi lesz Dzekóval, és beszélt a volt NB I-es csatárról is

Foci vb 2026
28 perce

„Egyszerűen vacak volt” – Klopp a nyitó meccsről

Foci vb 2026
33 perce

Üres helyek a második mérkőzésen, ismét felvetődtek a jegyárakkal kapcsolatos aggályok

Foci vb 2026
33 perce

Számíthat egyik legfontosabb játékosára az amerikai válogatott

Foci vb 2026
41 perce

Lukács Norbert: Megérte kilépni a komfortzónámból

Kosárlabda
51 perce
Ezek is érdekelhetik