Federer Djokovics ellen sem bukott szettet

2010.11.27. 22:52
null
Federer továbbra sem hibázik a londoni világbajnokságon (Fotó: Action Images)
Címkék
Roger Federer lesz Rafael Nadal ellenfele a londoni ATP-világbajnokság fináléjában, miután a négy között egy sima és egy szorosabb szettben legyőzte Novak Djokovicsot.

 

Federer gond nélkül hozta adogatását, majd egy hosszú játékot követően le is brékelte Djokovicsot, mielőtt ismét megnyerte volna szervajátékát, így hamar 3:0-s előnyre tett szert.

Djokovics ezt követően 3:1-re szépített ugyan, de Federer, ha nehezen is, de kiszerválta a szerbet, sőt 4:1-nél 0–40-nél három bréklabdája is volt a svájcinak az 5:1-hez. Bár Djokovics mindhármat hárította, a következővel már élt a korábbi világelső, így a szett megnyeréséért adogathatott, sikerrel (6:1).

A folyatásban ugyanúgy indult, ahogy az első játszma, csak éppen fordított előjellel, így a szerb húzott el 3:0-ra percek alatt.

3:1-es vezetésénél azonban nem tudott befejezni egy nem túl nehéz játékot, amely után Federer visszabrékelt, és mivel a sajátját is hozta a svájci, máris 3:3 virított az eredményjelzőn.

A szerb összetörni látszott, és gyorsan 0–40-re módosult az állás, ám Djokovics minden mindegy alapon játszva kockáztatott, és fordított, majd második kísérletre meg is nyerte a gémet (3:4).

A következő játékban hiába volt közel Djokovics az újabb brékhez, Federer végül hozta, majd a szerb szervájánál két bréklabdához jutott (15–40). Noha Djokovics az elsőt még hárította, Federer a következőnél parádésan fogadta az adogatást, így brékelőnybe került (5:4), majd 80 perc után mérkőzéslabdához jutott (40–15).

Ezt be is ütötte, s a meccset tulajdonképpen simán hozva bejutott a fináléba, amelyben a brit Andy Murrayt legyőző spanyol világelső, Rafael Nadal lesz az ellenfele.

Jöhet a szuperdöntő!

TENISZ, ATP-VILÁGBAJNOKSÁG (LONDON) 
EGYES, ELŐDÖNTŐ
Federer (svájci, 2.)–Djokovics (szerb, 3.) 6:1, 6:4
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Nadal (spanyol, 1.)–Murray (brit, 5.) 7:6, 3:6, 7:6
 
A DÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Nadal (spanyol, 1.)–Federer (svájci, 2.)
 
PÁROS, ELŐDÖNTŐ
Bhupati, Mirnyi (indiai, fehérorosz, 4.)–Frystenberg, Matkowski (lengyel, 6.) 6:4, 6:4
Nestor, Zimonjics (kanadai, szerb, 2.)–B. Bryan, M. Bryan (amerikai, 1.) 6:3, 3:6, 12–10
 
A DÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Nestor, Zimonjics (kanadai, szerb, 2.)–Bhupati, Mirnyi (indiai, fehérorosz, 4.)
Legfrissebb hírek

„Úgy néznek ki, mint egy másodosztályú csapat” – nem kímélték a Livepoolt az angol és a francia lapok

Bajnokok Ligája
3 perce

Gyász: elhunyt a legendás diszkoszvető, Bugár Imre

Atlétika
17 perce

Húszévesnek érzi magát a sérüléssel bajlódó Lenzsér Bence

Labdarúgó NB I
53 perce

Madridban is sokat érhet Varga Barnabás gólérzékenysége

Európa-konferencialiga
1 órája

NBA: a Thunder ismét első nyugaton, Jokics tripla duplával vezette győzelemre a Denvert

Amerikai sportok
1 órája

Női kézilabda: szerződést hosszabbított az Esztergom balszélsője

Kézilabda
1 órája

Schmidt Ádám: Soha nem látott egység alakult ki a magyar sportban

Egyéb egyéni
1 órája

NHL: Connor McDavid öt ponttal járult hozzá az Edmonton sikeréhez

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik