Tenisz: az ITF nem aggódik a szerbiai Davis-kupa-döntő miatt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.10.15. 06:46
Címkék
A Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) ugyan megvizsgálja a biztonsági körülményeket, de nincs szándékában módosítani azon, hogy Szerbia adjon otthont a Davis-kupa döntőjének. A kérdés azután vetődött fel, hogy szerb huligánok botrányt okoztak a keddi genovai labdarúgó Eb-selejtezőn.

„Egyeztetünk a házigazdákkal, de nincs ok aggodalomra" – mondta csütörtökön Francesco Ricci Bitti, az ITF elnöke, hozzátéve, hogy a december 3–5-én sorra kerülő belgrádi fináléban a szerbekkel összecsapó franciák nem fogalmaztak meg különleges kéréseket a kedden történtek után.

A Luigi Ferraris Stadionban a szerb szurkolók közé vegyült huligánok égő fáklyákat hajigáltak a pályára, és megpróbálták áttörni a vendégtábort az olasz közönségtől elválasztó műanyag falat. A mérkőzés lefújása után a szerb huligánok a stadionon kívül összecsaptak a rendőrséggel, 16 ember megsérült. A randalírozók közül nyolc embert Olaszországban tartanak őrizetben, a szerb hatóságok pedig 19 hazatérő drukkert vettek őrizetbe.

Az Olaszország–Szerbia meccs több mint félórás késéssel kezdődhetett csak el, majd mindössze hat perc játék után a bíró véget vetett a küzdelemnek.

Legfrissebb hírek

Kövesd élőben a Kékszalagot!

Egyéb egyéni
11 perce

Öt szezon után visszatér a Sepsi OSK-hoz a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
11 perce

Megérkeztek az új bronzérmek Párizsból

Egyéb egyéni
33 perce

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
46 perce

Bejelentette visszavonulását a tenisz egyik legszínesebb egyénisége

Tenisz
57 perce

Zsankó Petra feladta a női Girót, a pöttöm Gigante nagy győzelmet aratott

Kerékpár
1 órája

Wimbledon: simán verte orosz ellenfelét Swiatek, Bencic Andrejevát is kiejtette

Tenisz
1 órája

A címvédő amerikaiak ellen hangolt a magyar női vízilabda-válogatott a vizes-vb helyszínén

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik