Tenisz: a joghurt sem gátolta meg Ivanovicsot a tornagyőzelemben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.10.18. 07:04
Címkék
Tizenkilenc hónap után aratott ismét tornagyőzelmet vasárnap az ausztriai Linzben a szerb női tenisz kiválósága; Ana Ivanovicsnak az sem szegte kedvét, hogy a fedett pályás versenyen a legjobb 16 között egy játékot elvettek tőle engedély nélküli WC-szünet miatt. Mint később bevallotta, a mérkőzés előtt megivott joghurt volt a ludas.

Az eset csütörtökön történt, a világranglistán 58. cseh Barbora Záhlavová-Strycová elleni mérkőzés elején.

Ivanovics 1:0-ra vezetett, amikor engedélyt kért a vezető bírótól, hogy kimehessen a mosdóba. Mint utóbb elmesélte, a játékvezető először nem akarta kiengedni, mondván, Strycovánál van az adogatás joga, mire a szerb teniszező mondta, hogy pedig muszáj. A bíró erre, legalábbis a volt világelső szerint, beleegyezett a szünetbe. Ivanovics elmondása szerint ezért meglepve látta, amikor visszament a pályára, hogy időtúllépés miatt büntetőpontokkal sújtották, és már 1:1 az állás.

A korábbi rangelső – aki jelenleg a lista 29. helyezettje – a közjáték ellenére is könnyedén, 6:3, 6:2-re győzött, és egy tapasztalattal is gazdagabb lett, ahogy azt később ő maga megfogalmazta: „Soha ne igyál joghurtot meccs előtt!”

Legfrissebb hírek

Időszaki fotókiállítás nyílt Tihanyban a Hátsó füves képeiből

Minden más foci
5 perce

Negyeddöntős a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
15 perce

Klub-vb: PSG–Real Madrid elődöntő

Klub-vb
18 perce

Röplabda: vereség a görögöktől az U16-os leány Eb-n

Utánpótlássport
24 perce

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
1 órája

Guzi Blanka: Szeretném átmenteni a formámat

Egyéb egyéni
1 órája

Djokovics tizennegyedszer elődöntős Wimbledonban, Sinner is a négy közé jutott

Tenisz
1 órája

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik