Tenisz: McEnroe kétórás csatában verte meg Borgot Bostonban

Vágólapra másolva!
2010.05.02. 12:49
Címkék
John McEnroe szombaton kétjátszmás nagy csatában győzte le Björn Borgot a Bajnokok Kupája elnevezésű szenior tornasorozat első állomásán, Bostonban.
McEnroe, aki minden idők egyik legemlékezetesebb teniszmeccsén 1980-ban kikapott riválisától a wimbledoni fináléban, 6:4, 7:6 (7–3)-ra győzött az elődöntőben majd’ kétórás harc után, és a fináléban az ausztrál Mark Philippoussisszal mérkőzik majd. Az 53 éves Borg tíz év után először lépett pályára az Egyesült Államokban. „Különleges mérkőzés volt ez, már csak a rivalizálásunk és a korábban vívott nagy meccseink miatt is. Akárhányszor játszottunk egymás ellen, mindig nagyszerűen teniszeztünk, így most, hogy ezen a tornán játszunk, itt is különleges az atmoszféra, és ezt én is, John is érzi” – mondta Borg a találkozó után.
Legfrissebb hírek

Faluvégi Dorottya: Segít, ha elfogadom, a csőd és a sérülés is a versenysport része

Kézilabda
25 perce

Kilencven éve született Dömötör Zoltán, aki nem lőtt – ejtett

Népsport
49 perce

Megérkezett a MotoGP mezőnye Magyarországra – képgaléria

Egyéb autó-motor
1 órája

Bondárék a második fordulóban búcsúztak Monterreyben

Tenisz
1 órája

RG-vb: Lovász Luca 17. lett labdával

Egyéb egyéni
1 órája

Borbély Balázs: Úgy kell játszani, hogy a bécsi meccsre is maradjon esély

Európa-konferencialiga
2 órája

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
8 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik