Tenisz: magyar sikerek a budapesti nemzetközi utánpótlásversenyen

Vágólapra másolva!
2010.05.05. 11:24
Címkék
Számos magyar utánpótlás-játékosért szurkolhattunk a Talentum Cup nemzetközi utánpótlás-teniszversenyen. A lányoknál magyar siker született, Müller Réka (Sávolt Teniszakadémia) állhatott a dobogó legmagasabb fokára, a fiúknál pedig Bíró André (Gellért SE) menetelt egészen a döntőig. 

A napokban került sor az első hazai nemzetközi teniszversenyre a budapesti Talentum Tenisz Clubban. A versenyen összesen 32 külföldi játékos indult, Szerbiától Spanyolországig. A hazai tehetségek is szép számban képviseltették magukat, 20 lány és 12 fiú nevezett.

A fiúknál az utóbbi időben tornagyőzelmeket halmozó, első helyen kiemelt Bíró André a legjobb négyig szettveszteség nélkül jutott el, majd az elődöntőben a spanyol Biosca Girventet verte meg 7:6, 3:6, 6:4-re.

A döntőben is spanyol teniszező következett, a nyolcadikként rangosorolt Toledo Bague, aki 6:3, 6:3-ra nyert a magyar tehetség ellen.

„Reális eredmény született, ellenfelem sokkal erősebben játszott, mint én, a nyerő ütései döntötték el a mérkőzést. Örülök, hogy négy hét alatt két tornagyőzelmet és két döntőt tudhatok magaménak. A jövő héten Csehországba utazunk egy első kategóriás versenyre, majd csapat és egyéni Európa-bajnokságon fogok játszani” – mondta Bíró, aki jelenleg a 14 éves korosztályban a második helyen áll az európai rangsorban.

Párosban magyar győzelem született a fiúknál, a döntőben az Ajkay Norbert, Kaszás Benjamin kettős 3:6, 6:4, 10–6-ra nyert a Gyabronka Bence, Toronyi Erik duó ellen. 
 
A lányoknál Müller Réka a döntőben 6:1, 6:2-re győzte le Szlavkovics Szabinát. A lány párosoknál is magyar uralom volt, Barzó Lilla és Békefi Bianka a fináléban 6:3, 6:2-re győzte le a Koleszár Zsófia, Pirók Alexa duót.

Legfrissebb hírek

Itt a vége: Jackson és Nkunku is kimaradt a Chelsea keretéből

Angol labdarúgás
15 perce

Fritsch Róbert amondó, már a legjobbak között van 77 kilóban

Birkózás
1 órája

Az üzbég válogatottnál dolgozik, de a magyarokkal is tartja a kapcsolatot Douchev-Janics Natasa

Kajak-kenu
1 órája

Courtois hosszabbít Madridban, megtorpedózta Eze átigazolását az Arsenal – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
1 órája

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
2 órája

Győztek a szovjetek és a német hadifoglyok

Népsport
2 órája

Brisbane 2032: a központi kormány dollármilliárdokkal segíti a rendezést

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik