Tenisz: a sérült Szávay jövő hétfőig még pihen, Párizsban is vizsgálják

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.05.17. 15:06
Címkék
Szávay Ágnes hétfőtől a 45. helyet foglalja el az aktuális tenisz-világranglistán, ám ha a sérüléssel bajlódó játékos a következő hetekben nem tud javítani, még lejjebb csúszhat.

„Sajnos az elhúzódó combsérülésem miatt nem tudtam megvédeni a tavalyi salakpályás idényben megszerzett pontjaimat, s emiatt estem vissza" – mondta az MTI-nek Szávay, aki hosszú ideje nem volt ennyire alacsonyan a nemzetközi lajstromban.

A magyar teniszező tavaly a nyolcaddöntőben búcsúzott a Roland Garroson, egy hónappal később pedig megnyerte a budapesti tornát a Római Teniszakadémián, így lesz mit megvédenie a következő hetekben.

„A múlt héten sikerült teljes kivizsgálásokon részt vennem – írta honlapján Szávay. – Sajnos még Estorilban elkaptam egy vírusos fertőzést a combsérülés mellett, amely legyengítette a szervezetemet. Szerencsére ezen a betegségen már kezdek túl lenni. A lábammal voltam MRI-vizsgálaton, amelyen megállapították, hogy húzódásom van, és a jövő hét elejéig pihenést javasoltak. Ma megyek Bécsbe, ahol fizioterápiás kezeléseken fogok részt venni a hét közepéig, majd mindenképpen elmegyünk Párizsba, ahol a WTA orvosai is meg fognak vizsgálni. Remélem, hogy tudok majd játszani a Roland Garroson."

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
5 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
5 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
5 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
5 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
6 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
6 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
6 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
6 órája
Ezek is érdekelhetik