Roland Garros: Henin kiejtette Sarapovát a harmadik fordulóban

Vágólapra másolva!
2010.05.30. 13:39
Címkék
A négyszeres Roland Garros-győztes Justine Henin nagy csatában, három játszmában búcsúztatta Marija Sarapovát a francia nemzetközi teniszbajnokság női egyesének harmadik fordulójában.

A mérkőzés vasárnap a harmadik játszmáról folytatódott. Henin jutott brékelőnyhöz a szett közepén, és Sarapova ugyan 4:2-nél még visszabrékelt, ezt követően azonban nem tudott játékot nyerni, így belga riválisa játszhat Samantha Stosurral a nyolcaddöntőben.

Az orosz Jelena Gyementyjeva és az olasz Francesca Schiavone is már a negyeddöntős mérkőzésére készülhet, miután két játszmában megnyerte mérkőzését a 16 között.

Az orosz Jelena Gyementyjeva és az olasz Francesca Schiavone is már a negyeddöntős mérkőzésére készülhet, miután két játszmában megnyerte mérkőzését a 16 között.

 

 FRANCIA NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG, ROLAND GARROS
(16 807 400 euró, salak)
 NŐI EGYES
NYOLCADDÖNTŐ
Gyementyjeva (orosz, 5.)–Scheepers (dél-afrikai) 6:1, 6:3
Schiavone (olasz, 17.)–Kirilenko (orosz, 30.) 6:4, 6:4
3. FORDULÓ
Henin (belga, 22.)–Sarapova (orosz, 12.) 6:2, 3:6, 6:3
 
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA – ÁGRAJZ SZERINT
S. Williams (amerikai, 1.)–Peer (izraeli, 18.)
Henin (belga, 22.)–Stosur (ausztrál, 7.)
Jankovics (szerb, 4.)–Hantuchová (szlovák, 23.)
Groth (ausztrál)–Svedova (kazah)
Schiavone (olasz, 17.)–Kirilenko (orosz, 30.) 6:4, 6:4
Pennetta (olasz, 14.)–Wozniacki (dán, 3.)
Gyementyjeva (orosz, 5.)–Scheepers (dél-afrikai) 6:1, 6:3
Petrova (orosz, 19.)–V. Williams (amerikai, 2.)

 

Legfrissebb hírek

Dárdai Pál újra a magyar futballban: az Újpest FC sportigazgatója lett; Mészáros Lőrinc: A miénk nem egyszerűen futballakadémia, hanem egy komplett sportfalu

E-újság
6 órája

Pénteki sportműsor: DVTK–Ferencváros az NB I-ben

Minden más foci
6 órája

Győzelemmel zárta az évet a Magyar Futsal Akadémia

Labdarúgó NB I
6 órája

Van Gerwenre ráijesztett japán ellenfele, Sherrock simán kikapott Chisnalltól a darts-vb-n

Egyéb egyéni
6 órája

A remény tartománya – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Listaünnep – Csinta Samu publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

A Getafe kiesett; az Athletic Bilbao hosszabbítás után jutott tovább a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Kézilabda: Szűcsék ellen szakadt meg Hanuszék rossz sorozata – körkép

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik