Nadal hétfőtől második a világranglistán

Vágólapra másolva!
2010.05.15. 17:16
null
Nadal hatodszor is legyőzte Almagrót (Fotók: Reuters)
Címkék
Rafael Nadal az első szettet ugyan elbukta Nicolás Almagro ellen, ám ezt követően fordítani tudott, így bejutott a döntőbe a madridi salakpályás tenisztornán. Ez egyben azt is jelenti, hogy hétfőtől ismét Nadal áll a világranglista második helyén. A másik ágon Roger Federer és David Ferrer küzd majd a fináléba jutásért.

Nicolás Almagro az ezt megelőző öt mérkőzésük mindegyikét elvesztette Rafael Nadal ellen, ráadásul három salakos összecsapásukon még játszmát sem nyert honfitársa ellen. Ez utóbbi rossz sorozata most megszakadt, az első szett ugyanis 6:4-gyel az övé lett.

Az első öt játékból négyet a fogadó nyert meg, és mivel Almagro volt az, aki egyszer hozni tudta a szerváját, 4:1-re elhúzott. Nadal persze nem adta fel, felzárkózott, és 5:4-nél Almagro adogatásánál 15:40-nél két bréklabdája volt. Néhány kiváló szerva segítségével azonban a 24 éves spanyol megfordította a játékot, így szettelőnybe került.

A második játszmát hasonló agresszivitással és remek tenyeresekkel kezdte Almagro, ám 1:1-nél két bréklabdája közül egyiket sem tudta kihasználni, ez pedig fordulópontnak bizonyult a mérkőzésen. Nadal 4:1-re meglépett, majd egyre magabiztosabbá válva 6:2-vel egyenlített.

Almagro a döntő felvonásban sem talált vissza a helyes útra, az elején látott tűz is kialudni látszott benne, hamar 3:0-s hátrányban találta magát. Ezután ugyan megpróbálta összekapni magát, ám ez csak arra volt elég, hogy nem kapott ki nagyon csúnyán.

Nadal győzelme egyben azt is jelenti, hogy a mallorcai játékos hétfőtől Novak Djokovicsot visszaelőzve ismét a világranglista második helyén áll.

 ATP 1000-ES TORNA, MUTUA MADRILENA MADRID OPEN, MADRID
(2 853 000 euró, salak) 
EGYES,  ELŐDÖNTŐ
Nadal (spanyol, 2.)–Almagro (spanyol) 4:6, 6:2, 6:2
Federer (svájci, 1.)–Ferrer (spanyol, 9.) később

 

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
2 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
2 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
2 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
2 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
3 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
3 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
3 órája
Ezek is érdekelhetik