Tenisz: Balázs Attilának párosban jobban megy Pereirában

Vágólapra másolva!
2010.04.13. 17:39
Címkék
Balázs Attila a kolumbiai Pereirában zajló ATP-tornán párosban, az olasz Riccardo Ghedin oldalán bejutott a 2. fordulóba. Arról már korábban beszámoltunk, hogy Balázs egyesben a francia Dasnieres de Veigy-től vereséget szenvedett.

Az előző heti, bogotái sikerek után maradt Kolumbiában első számú férfijátékosunk, és egy újabb challengertornán indult – egyesben és párosban is egyből a főtábláról. Hétfőn rögtön mind a két műfajban pályára is szólítoptták, de csak utóbbiban járt sikerrel.

Ahogy arról már beszámoltunk, előbbiben három szettes, több mint két és fél órás csatába bonyolódott a múlt héten legyőzött Jonathan Dasnieres de Veigyvel, és a hosszú nevű francia – aki még mindig megelőzi a világranglistán – ezúttal jobban játszott, és visszavágott Balázsnak.

Nem volt azonban sok idő búslakodni, jött a páros, ahol partnerével, az egyesben szintén kieső olasz Riccardo Ghedinnel nagyon összeszedték magukat, és főleg az első játszmában remekül játszva kiverték a negyedik kiemeltet! A cél innentől kezdve a tornagyőzelem, amihez további három győzelem szükségeltetne. Folytatás szerdán.

 ATP-CHALLENGERTORNA, PEREIRA (75 000 dollár, salak)
PÁROS, FŐTÁBLA, 1. FORDULÓ
Balázs A., Ghedin (magyar, olasz)-Romboli, Torres (brazil, 4. kiemelt) 6:1, 6:4
KORÁBBAN
EGYES, FŐTÁBLA, 1. FORDULÓ
Dasnieres de Veigy (francia)-Balázs Attila (magyar) 4:6, 6:4, 6:3
Legfrissebb hírek

Dárdai Pál újra a magyar futballban: az Újpest FC sportigazgatója lett; Mészáros Lőrinc: A miénk nem egyszerűen futballakadémia, hanem egy komplett sportfalu

E-újság
2 órája

Pénteki sportműsor: DVTK–Ferencváros az NB I-ben

Minden más foci
2 órája

Győzelemmel zárta az évet a Magyar Futsal Akadémia

Labdarúgó NB I
3 órája

Van Gerwenre ráijesztett japán ellenfele, Sherrock simán kikapott Chisnalltól a darts-vb-n

Egyéb egyéni
3 órája

A remény tartománya – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Listaünnep – Csinta Samu publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

A Getafe kiesett; az Athletic Bilbao hosszabbítás után jutott tovább a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Kézilabda: Szűcsék ellen szakadt meg Hanuszék rossz sorozata – körkép

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik