Henin a nyolc között; Szafina feladta

2010.01.24. 14:09
null
Szafina a háta miatt nyújtott kezet a mérkőzésvezetőnek (Fotók: Reuters)
Címkék
A korábbi világelső Justin Henin bejutott a legjobb nyolc közé az ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon, miután három játszmában legyőzte honfitársát, Yanina Wickmayert. Heninnel ellentétben a második helyen kiemelt Dinara Szafina nem tudott továbblépni, mert hátsérülése miatt az első játszmában feladta a Marija Kirilenko elleni összecsapását. A férfiaknál kiesett a negyedik helyen rangsorolt Juan Martín del Potro, valamint a chilei Fernando González.

A szabadkártyával induló belga Justine Henin a vasárnap délutáni program során újabb kemény csatát nyert meg a negyedik fordulóban honfitársa, Yanina Wickmayer ellen. Henin az első játszmát rövidítésben megnyerte, a folytatásban azonban meglepően visszaesett a játéka, így Wickmayer sima 6:1-gyel kiegyenlített. A döntő szett elején azonban ismét magára talált Henin, brékkel kezdett, majd meg is tartotta az előnyt, és bejutott a legjobb nyolc közé.

„Nagyszerű pillanat ez számomra, újra itt lenni úgy, hogy minden sikerül. Nem volt könnyű mérkőzés, Yanina nagyszerű meccset tudhat maga mögött, és igazán agresszíven tudott játszani. Fizikálisan nem egyszerű bírni a tempót, hiszen már két éve nem voltam ilyen terhelésnek kitéve, de ez az, amiért szeretek újra a pályán lenni!” – mondta örömében a győztes. Henin a következő körben a Szvetlana Kuznyecovát búcsúztató Nadja Petrovával találkozik majd.

A második helyen kiemelt Dinara Szafina az első játszmában feladta a Marija Kirilenko elleni mérkőzését. A világranglistán második Szafina 5:4-nél jelezte, hogy nem bírja tovább a küzdelmet, így honfitársa jutott a nyolc közé, ahol a kínai Cseng Csiével találkozik. Kirilenkónak ez élete legjobb eredménye Grand Slam-tornán.

„Ismételten a hátam miatt kellett befejeznem a mérkőzést. Hirtelen tört rám a fájás, és mind rosszabbá vált. Elképzelésem sincs róla, hogy mi történhetett. Németországba kell majd utaznom, hogy konzultáljak az orvosommal, és megtudjam, mi tévő legyek. Egyszerűen nem értem…” – értetlenkedett csalódott arccal Szafina.

A férfiak között a 14. helyen kiemelt Marin Cilic öt játszmában búcsúztatta az US Open-győztes argentin Juan Martín Del Potrót. A gigászi csata kiegyenlített küzdelmet, domináló adogatójátékot hozott. Del Potro nem igazán tudta kihozni magából a maximumot, érződött rajta a fáradtság, és kisebb sérülés hátráltatta, míg Cilic erőn felül teljesített. Jól bírta az ötödik játszmát, és hatalmas harcban a következő fordulóba verekedte magát.

„Marin remekül játszott, jobb volt, mint én, megérdemelten győzött. Szerintem megvan az esélye, hogy ennél is tovább jusson, Roddickkal vagy Gonzálezzel mérkőzik, mindegyiküket megverheti. Sok sikert kívánok neki!” – mondta a veresége után Del Potro.

Del Potro nyilatkozata óta kiderült, hogy Cilicre Roddick vár, az amerikai ugyanis nagy csatában, csaknem három és fél órás mérkőzésen, öt szettben búcsúztatta a 11. helyen rangsorolt chilei Fernando Gonzálezt.

2:1-es szetthátrányból jött vissza Roddick, így a negyedik játszma után még mindketten bízhattak abban, hogy bejutnak a legjobb nyolc közé. A döntő szett azonban már viszonylag simán alakult, Roddick kétszer is elvette a chilei adogatását, aki az egész mérkőzés során többet hibázott ellenfelénél. Az amerikai a következő körben a Del Potrót búcsúztató Ciliccsel találkozik.

A korábbi mérkőzésekről itt olvashatnak összefoglalót.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (24 094 000 ausztrál dollár, kemény pálya) 
FÉRFI EGYES, 4. FORDULÓ
Cilic (horvát, 14.)–Del Potro (argentin, 4.) 5:7, 6:4, 7:5, 5:7, 6:3
Murray (brit, 5.)–Isner (amerikai, 33.) 7:6, 6:3, 6:2
Nadal (spanyol, 2.)–Karlovic (horvát) 6:4, 4:6, 6:4, 6:4

Roddick (amerikai, 7.)–F. González (chilei, 11.) 6:3, 3:6, 4:6, 7:5, 6:2

A teljes ágrajzot itt tekintheti meg.
NŐI EGYES, 4. FORDULÓ
Henin (belga)–Wickmayer (belga) 7:6, 1:6, 6:3
Petrova (orosz, 19.)–Kuznyecova (orosz, 3.) 6:3, 3:6, 6:1
Cseng Csie (kínai)–A. Bondarenko (ukrán, 31.) 7:6, 6:4
Kirilenko (orosz)–Szafina (orosz, 2.) 5:4-nél Szafina feladta
A NEGYEDDÖNTŐ ALSÓ ÁGÁNAK PÁROSÍTÁSA
Henin (belga)–Petrova (orosz, 19.)
Cseng Csie (kínai)–Kirilenko (orosz)
A teljes ágrajzot itt tekintheti meg.

 

Delpo a mérkőzés után sem bújt ki a vereség alól
Delpo a mérkőzés után sem bújt ki a vereség alól
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
34 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
35 perce

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
37 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája