Czink Melinda negyeddöntős Québecben

2009.09.16. 18:49
null
Czink Melinda második meccsét is megnyerte Québecben (fotó: Action Images - archív)
Címkék
Bejutott a Québecben zajló női tenisztorna negyeddöntőjébe Czink Melinda. Az ötödik helyen kiemelt magyar versenyző két szettben verte meg a francia Séverine Brémond Beltrame-ot.

Czink Melinda az ausztrál Monique Adamczak legyőzése után Séverine Brémond Beltrame ellen lépett pályára. A francia játékos jelenleg a 161. a világranglistán, igaz, a legutóbbi alkalommal még 99. volt.

Az első három játékban egyik versenyző sem tudta hozni az adogatását, a francia kétszer, Czink egyszer brékelt. A magyar játékos végül Brémond 3:2-s vezetése után tudott egyenlíteni, amikor értékesítette negyedik bréklabdáját.

A szett végül a világranglista 51. helyén álló Czinké lett, aki 5:4-nél három bréklabdájából a másodikat ki is használta.

A második játszmában már egyértelműen fölényben volt a magyar versenyző. Kétszer is elvette ellenfele adogatását, így 5:1 után már a meccsért adogathatott. Brémond azonban belekapaszkodott az utolsó szalmaszálba, és brékelni tudott. Czink sikerét azonban nem tudta megakadályozni, a magyar lány bejutott a negyeddöntőbe. Következő ellenfele az első helyen kiemelt orosz Nadja Petrova vagy az amerikai Madison Brengle lesz.

WTA-TORNA, BELL CHALLENGE, QUÉBEC (kemény pálya, 220 000 dollár)

2. FORDULÓ

Czink (magyar, 5.)–Brémond (francia) 6:4, 6:3

 

 

Legfrissebb hírek

Honfitársainknál Szoboszlai az élen az EA FC legújabb kiadásában – íme, a magyar játékosok top 10-e

Minden más foci
18 perce

Kosárlabda: ők lehetnek a férfi NB I legjobb U20-as fiataljai

Utánpótlássport
34 perce

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
40 perce

Szlovénia elődöntőbe jutott a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
54 perce

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
1 órája

Kuhta Vladiszlava a harmadik magyar érmes az ökölvívó Eb-n

Ökölvívás
1 órája

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
1 órája

Nyíregyházán kezdi meg a magyar futsalválogatott a vb-selejtezőt

Magyar válogatott
1 órája