Szávay a második körben Torontóban

2009.08.17. 23:15
Címkék
Nem okozott gondot az első forduló Szávay Ágnesnek a Torontóban rendezett két millió dollár összdíjazású tenisztornán. A magyar lány 1 óra 44 perc alatt 6:2, 6:4-re győzte le a kanadai Valerie Tetreault.

 

Szávay Ágnes a második körbe jutott Torontóban (Fotó: Action Images – archív)
Szávay Ágnes a második körbe jutott Torontóban (Fotó: Action Images – archív)

Czink Melinda sérülés miatti távollétében ezúttal csak a friss világranglistán a 30. helyre feljövő Szávay Ágnesnek szurkolhattunk a torontói tenisztornán.

1:1 után vette el először kanadai ellenfele adogatását, majd hozta a sajátját, így 3:1-es előnyre tett szert. 4:2-es állásnál egy rövid ideig félbeszakadt a játék esőszünet miatt.

Ez nem zavarta meg Szávayt, ugyanis a folytatásban másodszor is elvette Tetreault szerváját, majd hozta a sajátját, ezzel pedig 6:2-re az első szett is az övé lett.

A második szettben 3:3-ig fej-fej mellett haladtak (bár a hatodik játékban Szávaynak bréklabdát is hárítania kellett), ezután viszont ismét elvette a kanadai lány adogatását, majd sajátját hozva 5:3-ra vezetett.

Ellenfele adogatásánál is volt már lehetősége Szávaynak a mérkőzés megnyerésére, de ez végül csak a sajátjában sikerült, így 1 óra 44 perc alatt 6:2, 6:4-re diadalmaskodott, és készülhet a következő körre, ahol a lengyel Agnieska Radwanskával találkozik.

TORONTO, WTA TOUR, ROGERS CUP (2 000 000 dollár, kemény pálya)
 1. FORDULÓ

Szávay (magyar)-Tetreault (kanadai) 6:2, 6:4

TOVÁBBI EREDMÉNYEK

Rezai (francia)-Cornet (francia) 6:4, 7:5

Schnyder (svájci)-Medina Garrigues (spanyol) 6:2, 6:1

K. Bondarenko (ukrán)-Wickmayer (belga) 7:6, 6:2

A. Radwanska (lengyel, 14.)-Suárez Navarro (spanyol) 6:3, 6:3

Bammer (osztrák)-Chakvetadze (orosz) 3:6, 6:4, 6:2

Vinci (olasz)-Dubois (kanadai) 6:1, 6:2

Stosur (ausztrál)-El-Tabakh (kanadai) 7:6, 7:6

Schiavone (olasz)-Mauresmo (francia, 15.) 6:2, 3:6, 6:1

Szugijama (japán)-Benesová (cseh) 6:3, 6:4

A. Bondarenko (ukrán)-Bartoli (francia, 13.) 6:4, 6:3

 

Legfrissebb hírek

Videó: senki nem kérdezett Borbély Balázstól, hamar véget ért a Twente utáni sajtótákékoztatója

Európa-liga
6 perce

Szőke Alex, Fritsch Róbert és Vitek Dárius is kategóriája élén a világranglistán

Birkózás
36 perce

Szalai Fanni a Hungaroringen tudta meg, hogy Red Bull-sportoló lett

Egyéb egyéni
38 perce

Női röplabda Eb: nincs meglepetés Chiappini bő keretében

Röplabda
41 perce

Jürgen Klopp lett a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – hivatalos

Foci vb 2026
1 órája

Elhunyt Paddy McNally, az F1 mai arcának egyik megformálója

F1
1 órája

FIDE: Budapest új korszakot nyit a sakkban

Egyéb egyéni
1 órája

Szabadkőművesek, energiavámpírok, fekete mágia – elképesztő összeesküvés-elméletek terjednek a vb-döntőről

Foci vb 2026
1 órája