Kerékpár: elmaradt az időfutam, cseh siker a félszakaszon

SZURDI ISTVÁNSZURDI ISTVÁN
2009.07.18. 01:29
Címkék
Az eleve csak négyszakaszosra tervezett Central European Tour kerékpáros körverseny egyik etapja, a balmazújvárosi csapatidőfutam elmaradt.
A hivatalos indoklás szerint a helyi rendőrség nem tudta megoldani a verseny biztosítását. Szomorú, hogy ott tart a magyar kerékpársport, hogy nemhogy magas szinten kerekező hazai versenyzőt nem találunk a nagy nemzetközi körversenyeken Bodrogi László óta, de egy ilyen rövid viadal problémamentes levezénylését sem tudják megoldani a szervezők, és itt most kevésbé lényeges, hogy minden bizonnyal Balmazújváros önkormányzata is jócskán hibás a dologban.Amellett, hogy a megméretésen részt vevő tizenhárom külföldi csapat kerekesei erőteljes negatív élménnyel térnek majd vissza szombaton hazájukba, a Magyarországon ritka fontos eseményként beharangozott etapra kilátogató esetleges érdeklődőket, szurkolókat is óriási csalódás érte. Csütörtök délután rendezték aztán meg a 156 kilométer hosszú, úgynevezett félszakaszt a Touron Miskolc és Széphalom között, amelyen a cseh győztes, Alois Kankovsky mellett két másik külföldi, a cseh Milan Kadlec és a szlovén Blaz Zun végzett a második, illetve a harmadik helyen. Kiss Gergely szerepelt honfitársaink közül a legjobban, ő hatodik lett.
Legfrissebb hírek

PL: Manchester United–Liverpool

Angol labdarúgás
9 perce

Puskás–Suzuki-kupa: a Puskás Akadémia legyőzte a Juventust

Minden más foci
12 perce

Futsal: otthon tartotta a Magyar Kupát a Veszprém

Minden más foci
17 perce

Tarsoly Csaba elmondta a verzióját az ETO Park eladásáról

Labdarúgó NB I
22 perce

Csingár István: A legfontosabb az volt, hogy időben reagáljak minden problémára

Csupasport
28 perce

La Liga: hazai győzelemmel vetett véget vereségsorozatának a Celta

Spanyol labdarúgás
28 perce

NB I: Újpest FC–Ferencvárosi TC

Labdarúgó NB I
44 perce

Hétgólos rangadó a dobogóért: a Paks legyőzte és megelőzte a DVSC-t

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik