Tenisz: Babos rekordmagasságban kezd a WTA-ranglistán

MTI MTIMTI MTI
2009.07.17. 01:48
Címkék
A jövő héten várhatóan a 750. hely körül mutatkozik be a felnőtt női világranglistán Babos Tímea, hasonlóan nívós kezdés pedig még egyetlen magyar női teniszezőnek sem sikerült. A csütörtöki sajtótájékoztatón a 16 éves tehetség az MTI kérdésére elmondta a bravúros rajt előzményeit is.
„Wimbledon előtt három 10 ezer dolláros versenyen vettem részt Angliában, ezekből egyet megnyertem, kétszer pedig döntős voltam. Így jött össze indulásként ennyi pontom, amire tudtommal még egy magyar lány sem volt képes. A junioroknál egyébként jelenleg harmadik vagyok a ranglistán, de ha sikerülne egy Grand Slam-diadal, akár világelső is lehetnék.” A londoni GS-torna korosztályos versenyében elődöntős, a Roland Garroson pedig párosban finalista Babos a 17. születésnapjáig – azaz jövő májusig – a WTA szabályai alapján egy éven belül csak 12 felnőttviadalon vehet részt, s ebből egyet már „elhasznált”. Mivel a top 10-ben van a juniorok között, három felnőtt-tornára szabadkártyát igényelhet. „Várhatóan elmegyek majd 25, 50, de akár 100 ezres versenyekre is, egyelőre azonban az egyéni és csapat Európa-bajnokságra koncentrálok, amelyekre Ausztriában, illetve Bulgáriában kerül sor. Májusig szeretnék bekerülni a legjobb 300-ba a felnőtteknél, a következő cél pedig a top 30 lesz majd” – árulta el Babos. Édesapja és edzője, Babos Csaba hozzátette: jó esély van jövőre a ifjúsági olimpián való részvételre is Szingapúrban, ahová a junior rangsor első 30-40 helyezettje mehet, országonként két-két fiú és lány.
Legfrissebb hírek

Tóth Milán: Kiskorom óta a válogatottságról álmodtam, ez mindenért kárpótol

Magyar válogatott
5 perce

Hámori Luca is érmes a szófiai ökölvívó Európa-bajnokságon

Ökölvívás
16 perce

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
42 perce

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
46 perce

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
50 perce

Brit ellenfelet kapott a PLER a férfi kézilabda Európa-kupában

Kézilabda
1 órája

Atlétika: U15-ös és U16-os bajnokokat avattak Székesfehérváron

Utánpótlássport
1 órája

Mbappé szerint az előző idényben nyújtott egyéni teljesítménye feljogosítja őt az Aranylabdára

Francia labdarúgás
1 órája