Andy Murray két szettben legyőzte Novak Djokovicsot

2008.08.04. 00:12
Címkék
A harmadik helyen kiemelt szerb Novak Djokovics meglepetésre két szettben vereséget szenvedett a nyolcadikként rangsorolt brit Andy Murraytől a cincinnati torna döntőjében.
Andy Murray végig magabiztosan játszott Djokovics ellen
Fotó: Reuters
Andy Murray végig magabiztosan játszott Djokovics ellen
Andy Murray végig magabiztosan játszott Djokovics ellen
Fotó: Reuters
Andy Murray végig magabiztosan játszott Djokovics ellen
Novak Djokovics a Cincinnatiban zajló torna elődöntőjében legyőzte a második helyen kiemelt Rafa Nadalt, és ezt követően a torna fő esélyesévé lépett elő, hiszen a döntőben a nyolcadik helyen kiemelt brit Andy Murray várt rá.

Az első szett rendkívül kiélezett küzdelmet hozott, Murray rövidítésben nyert 7:6-ra. A brit annak ellenére hozta az első játékot, hogy Djokovicsnak nagyobb arányban voltak jók az első szervái, mint brit riválisának, sőt három ászt is ütött, míg Murray csak egyet.

Murray annak köszönhetően nyerte meg az első szettet, hogy szerváiból több pontot tudott csinálni, mint Djokovics.

Az első szettben egyik teniszező sem tudta brékelni a másikat, nem úgy a második játékban, amikor mindketten kétszer vették el a másik adogatását. Aprócska különbség, hogy Murray kettő, míg Djokovics öt bréklabdából érte el ezt az eredményt.

A harmadik helyen kiemelt szerb a második játékban már sokkal jobban megszenvedett a saját adogatásaival, mint az elsőben. Ennek köszönhetően Murray már 5:3-nál meccslabdához jutott, de akkor még hárítani tudott Djokovics, nem úgy a második szett rövidítésében.

A nyolcadik helyen kiemelt Andy Murray végül 2 óra 22 perc alatt 7:6, 7:6 arányban legyőzte az esélyesebb Djokovicsot, és ezzel megnyerte a 2,615 millió dollár összdíjazású keménypályás tornát.

CINCINATTI, ATP-TORNA

DÖNTŐ
Murray (brit, 8.)–Djokovics (szerb, 3.) 7:6, 7:6

MURRAY–DJOKOVICS

STATISZTIKA
Ász: 1 6
Kettőshiba: 2 6
Jó első szerva: 52% 57%
Első szervákból megnyert pontok: 46/32 55/36
Második szervákból megnyert pontok: 42/26 41/21
Értékesített bréklabdák: 4/2 5/2
Összes megnyert pont: 184/97 184/87
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Szeged–Magdeburg a férfi kézi BL-ben, Atlético Madrid–Arsenal elődöntő a futball BL-ben

Minden más foci
1 órája

Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged

E-újság
1 órája

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
1 órája

Rab keze messzire ért – Pucz Péter publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fener és a görög gigászok is győzelemmel kezdték a negyeddöntőt

Kosárlabda
2 órája

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
2 órája

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
3 órája

Imre Bence nélkül kapott ki a Kiel; Sipos Adriánék magabiztos előnyt szereztek a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik