Michael Chang figyelmét a Tiananmen téri mészárlás sem zavarta meg

Ünnepélyes alkalomra került sor a hét végén Newportban, ugyanis bekerült a tenisz Nemzetközi Hírességek Csarnokába minden idők legfiatalabb férfi Grand Slam-győztese, Michael Chang.

Az amerikai születésű, de kínai származású Chang az 1989-es Roland Garroson írta be magát a tenisz történelemkönyvébe, amikor hősies menetelés végén a döntőben a svéd Stefan Edberget 6:1, 3:6, 4:6, 6:4, 6:2-re legyőzve elhódította a párizsi Grand Slam-torna trófeáját. 17 éves és három hónapos volt ekkor.

Ez már önmagában is hatalmas tett, főleg ha azt vesszük, hogy a villámléptű Changet mi zavarta (zavarhatta volna meg). Ezekben a napokban ugyanis a világ Pekingre figyelt, egészen pontosan a Tiananmen téri eseményekre.

Ismert, hogy a kínai fővárosban a néphadsereg páncélosai 1989. június 4-én vérbe fojtották a Tiananmen téren több demokráciáért tüntető munkások és egyetemisták demonstrációját.

„Amikor nem játszottam meccset, mindig a tévé előtt ültem, és a CNN-t néztem” – mondta Chang a hétvégi ceremónia előtti sajtótájékoztatón.

A politikai események felidézése után ismét a lényegre, azaz a teniszre tért az ünnepelt, aki ezúttal nem került háttérbe Pete Sampras, Andre Agassi, Jim Courier, Ivan Lendl vagy éppen Boris Becker miatt, mint pályafutása során általában.

„Azt hiszem, a mi generációnkat nehéz lesz felülmúlni – utalt többek között az előbb említett nagyságokra a még mindig csak 36 éves Chang. – Sportolóként a gyorsaságomat, az agilitásomat és a gyors helyzetfelismerésemet használtam, amikor ezekkel a nagy srácokkal játszottam.”

Bizony, a kis kínai-amerikainak nem volt könnyű dolga, mivel alacsony termete miatt hátrányban volt a többi, magasabb ellenfelével szemben. Talán emiatt nem nyert több Grand Slamet, bár háromszor is döntőbe jutott még párizsi diadala után (1995-ben Thomas Muster a Roland Garroson, 1996-ban Boris Becker az Australian Openen, míg 1996-ban Pete Sampras a US Openen verte meg őt a fináléban).

Chang ezt követően beszélt a kínai néppel való viszonyáról is, megemlítve, szerinte Isten azért akarta, hogy nyerjen 1989-ben Párizsban, hogy mosolyt varázsoljon a kínai emberek arcára.

Származását pályafutása befejezése után sem felejtette el, nagykövetként azért is sokat tett, hogy Peking rendezhesse az idei olimpiát, amit elmondása szerint nagy izgalommal vár.