Rafael Nadal sorozatban negyedszer győzött Monte Carlóban

2008.04.27. 17:13
Címkék
Rafael Nadal nyerte a 3.6 millió dolláros monte-carlói mesterversenyt, miután a döntőben két játszmában verte a világelső Roger Federert. A spanyol teniszező 7:5, 7:5-re diadalmaskodott, a siker pedig a csúcsot jelentő negyedik monacói, és hetedik salakpályás Masters-győzelmét jelentette.

A meccs elején úgy tűnt, Federer végre salakon is megfoghatja Nadalt: a svájci világelső és spanyol riválisa ugyan fej-fej mellett haladt, ám mégis úgy tűnt, federer játszik magabiztosabban.

3:3-ig mindketten egyszer-egyszer elvették a másik adogatójátékát, s ekkor Federer Nadal szervájánál ismét bréklabdához jutott – ráadásul háromhoz. A svájci egyet értékesített, így 4:3-nál ő adogathatott.

Federer játéka azonban vissza esett, Nadal előbb egyenlített, majd 6:5-re átvette a vezetést. A világelső ezt még orvosolhatta volna, de a kiélezett szituációban képtelen volt hozni saját szervajátékát, így a rövidítés helyett a második menetre készülhetett – szetthátrányban.

Érdekesség, hogy az első játszmában Federer húsz ki nem kényszerített hibát ütött.

Federer azonban ismét összeszedte magát, ismét remekül teniszezet, aminek meg is lett az eredménye. A világelső a második szettben 4:0-ra is elhúzott az ebben a szakaszban gyengén teljesítő Nadaltól. De ezután is jött a szokásos forgatókönyv: Federer megijedt a salakkirály ellen adódó lehetőségtől, és ismét elszúrta.

Nadal kicsit pontosabb és agresszívebb lett, jobban kiszorította a világelsőt, és 5:4-re fordított. Federer még tudott hozni egy játékot, ám végül ezt a szettet is 7:5-re elveszítette.

Nadal így sorozatban negyedszer győzött Monte Carlóban.

A monacói salakpályás viadal a Mestersorozat harmadik állomása volt.

MONTE CARLO, FÉRFI EGYES

DÖNTŐ
Nadal (spanyol, 2.)–Federer (svájci, 1.) 7:5, 7:5
Legfrissebb hírek

90 évvel ezelőtt a Haladást ünnepelte Szombathely

Képes Sport
14 perce

Videó: ezért lehetett szüksége Mbappénak védelemre a lefújás után

Foci vb 2026
36 perce

A három bajnoki címet szerző Takács Zsombort addig tartaná meg az MBH, amíg tudja

Kerékpár
48 perce

Gyémánt Liga: Jefferson-Wooden hajszállal Richardsson előtt női 100 méteren

Atlétika
59 perce

Vízilabda: „Nem kifogásokat keresünk, tanulni akarunk” – Kovács Róbert

Utánpótlássport
1 órája

Varga Zsolt: Örülök, hogy egy nehezebb meccset játszottunk

Vízilabda
1 órája

Vb 2026: Hervé Renard már nem a tunéziaiak szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
1 órája

„Mexikó labdás játéka az elmúlt tíz év legjobbja volt” – jöhetnek az angolok

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik