David Nalbandian ezúttal is nagyon megverte Rafael Nadalt

Vágólapra másolva!
2007.11.04. 18:48
David Nalbandian nyerte a párizsi mesterversenyt, miután a döntőben két játszmában 6:4, 6:0-ra verte Rafael Nadalt. Az argentin versenyző egymás után két tornán diadalmaskodott.
David Nalbandian
Reuters
David Nalbandian
David Nalbandian
Reuters
David Nalbandian

A Madridban korábban Roger Federer legyőzésével tornát nyerő argentin úgy jutott el a döntőbe, hogy nem is tartozott a kiemeltek közé. Ez azonban nem zavarta, remek játékkal verte sorra ellenfeleit.

A párizsi mesterverseny döntőjében Rafael Nadal várt rá, és a spanyolnak nem lehetettek kellemes emlékei a dél-amerikairól, ugyanis kettejük párharcát két héttel ezelőtt Nalbandian nyerte, nem is akármilyen különbséggel: 6:1, 6:2 volt az eredmény.

Nadalnak ezúttal sem volt esélye az egymás után két tornagyőzelmet arató Nalbandian ellen, ezúttal 6:4, 6:0 volt az eredmény.

Ez a vereség volt az első, amit Rafael Nadal Párizsban elszenvedett pályafutása során, így nem sikerült neki az a bravúr, ami eddig csak André Agassinak: nyerjen a Roland Garroson és a párizsi mesterversenyen.

Az első szett nagyon kiegyenlített volt, az első nyolc játékban egyik félnek sem volt esélye brékelnie, ám utána Nalbandian elvette Nadal adogatását, és ezzel később meg is nyerte a szettet.

A második játszmában viszont teljesen összeroppant Nadal, tőle szokatlan nagy hibákat vétett, még csak játékot sem tudott nyerni.

PÁRIZS, MESTERVERSENY

DÖNTŐ
Nalbandian (argentin) Nadal (spanyol, 2.) 6:4, 6:0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik