Tenisz, Indianapolis: Roddick-Dancevic az elődöntőben

2007.07.28. 23:26
Címkék
Az egyesült államokbeli Indianapolisban zajló, 525 ezer dollár összdíjazású, keménypályás férfi tenisztorna elődöntőjében az első helyen kiemelt amerikai Andy Roddick a kanadai Frank Danceviccel mérkőzhet meg.
Roddick a negyeddöntőben három játszmában verte a hatodikként rangsorolt, koreai Hyung-Talk Lee-t. Leendő kanadai riválisa az orosz Igor Kunyicinnál bizonyult jobbnak, két játszmában.Az elődöntő abszolút esélyese az ATP-világranglistán ötödik Roddick, hiszen nálánál két évvel fiatalabb ellenfele ugyanott csupán a 109. helyen található. A két játékos pályafutása során már kétszer is találkozott egymással, az amerikai tavaly három, idén már egyszer két játszmában verte a kanadait.Utóbbi még az első játszmákban partiban tudott lenni - egyszer el is vitte, legutóbb pedig csak 7:5-re adta meg magát -, ám azt követően elfogyott az erő és a lendület, könnyedén beigazolódott a papírforma.Ma másik két negyeddöntő-mérkőzést rendeznek: James Blake (amerikai, 2.) Sam Querrey-val (amerikai), míg Dimitrij Turszunov (orosz, 3.) Nisikori Keivel (japán) találkozik.

INDIANAPOLIS, 525 EZER DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS, KEMÉNYPÁLYA:

FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ:
Roddick (amerikai, 1.) - H. Lee (koreai, 6.) 6:3, 6:7, 6:1
Dancevic (kanadai) - Kunyicin (orosz) 6:4, 7:6

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA:
Roddick (amerikai, 1.) Dancevic (kanadai)

INDIANAPOLIS, 525 EZER DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS, KEMÉNYPÁLYA:

FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ:
Roddick (amerikai, 1.) - H. Lee (koreai, 6.) 6:3, 6:7, 6:1
Dancevic (kanadai) - Kunyicin (orosz) 6:4, 7:6

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA:
Roddick (amerikai, 1.) Dancevic (kanadai)
Legfrissebb hírek

Elkezdődött a Hollandia–Marokkó mérkőzés

Foci vb 2026
56 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Hollandia–Marokkó 0–0

Foci vb 2026
1 órája

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
1 órája

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
1 órája

Statisztikák: Németország a 2014-es vb-győzelem óta nem tud meccset nyerni az egyenes kieséses szakaszban

Foci vb 2026
1 órája

Julian Nagelsmann csalódott, de szeretne kapitány maradni

Foci vb 2026
1 órája

Koeman belenyúlt, elővette az ötvédős rendszert – íme, a holland–marokkói kezdőcsapatok!

Foci vb 2026
2 órája

Dráma Bostonban, Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik