Wimbledon 2007: Esővel kezdődött az idei megmérettetés

2007.06.25. 16:25
Címkék
Az eső miatt nem tudták elkezdeni a nyitónap programját közép-európai idő szerint 13 órakor Wimbledonban, az angol nyílt teniszbajnokságon.
Mint a játékosok, mint a szurkolók nehezen fogadták, hogy az eső az előző évekhez hasonlóan most is közbeszolt az esemény lebonyolítását illetően. Mindenki sajnálatának adott hangot, hogy rögtön az első napon csúszásra kerül sor.Az időjósokszerint a Grand Slam-torna egész első hetét fenyegeti az égi áldás, tehát valószínűleg időről időre meg kell szakítani a mérkőzéseket, és a játékosoknak az öltözőbe kell majd vonulniuk.Ami a magyarokat illeti, a selejtezőből feljutott Szávay Ágnes 1. fordulós mérkőzését is hétfőre írták ki, a program szerint a 9-es pálya harmadik meccsén szerepel a cseh Eva Birnerova ellen. Az alanyi jogon főtáblás Czink Melinda várhatóan kedden lép pályára az idei Roland Garros döntőse, a szerb Ana Ivanovic ellen. A szervezők tájékoztatása szerint 14:30 óránál korábban nem kezdődik el a hétfői műsor. A centerpálya első meccsén a címvédő svájci Roger Federer az orosz Tejmuraz Gabasvilivel játszik, míg a női világelső belga Justine Henin az egyes pálya második találkozóján az argentin Jorgelina Craveróval csap össze.
Legfrissebb hírek

A Brazíliából hazatért Barkóczi már gólt is szerzett Csákváron – alá is írhat

Labdarúgó NB II
7 perce

Gyémánt Liga: Audrey Werro szerint megdönthető az atlétika legrégebbi világcsúcsa

Atlétika
9 perce

Az orvosi rendelőből kijőve védene címet Wimbledonban Jannik Sinner

Tenisz
34 perce

Lemondott posztjáról a szaúdi szövetség elnöke a világbajnokságról való kiesése után

Foci vb 2026
44 perce

Ancelotti: Neymar már elég jól van ahhoz, hogy többet játsszon

Foci vb 2026
48 perce

A japánok szerint ugyanannyi az esélyük a továbbjutásra, mint Brazíliának

Foci vb 2026
1 órája

Danny Makkelie vezeti a Franciaország–Svédország mérkőzést

Foci vb 2026
1 órája

Sportfotós szemmel: a Xiaomi 17T Pro, ami nem késik le a pillanatról

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik