Andy Murray: Tíz napra lenne szükségem, hogy teljesen felépüljek

Vágólapra másolva!
2007.06.25. 09:53
Címkék
Mégsem indul a Wimbledonban a skót Andy Murray, az első számú brit versenyző. Az eredetileg a nyolcadik helyen rangsorolt teniszező azért hagyja ki az egyetlen füves pályás Grand Salm-tornát, mert nem jött rendben teljesen csuklósérülése.
Andy Murray-t idén nem láthatják a szurkolók játszani Wimbledonban
Andy Murray-t idén nem láthatják a szurkolók játszani Wimbledonban
Andy Murray-t idén nem láthatják a szurkolók játszani Wimbledonban
Andy Murray-t idén nem láthatják a szurkolók játszani Wimbledonban

A húsz éves klasszis jobb csuklója a Mesterek Tornája hamburgi állomásán sérült meg május 15-én. Murray akkor az első fordulóban az olasz Filippo Volandri ellen játszott, és azt a mérkőzést már nem tudta befejezni.

„Mindent megtettem, amit csak lehetett, azért, hogy indulhassak Wimbledonban – nyilatkozta a skót teniszező az Eurosport internetes oldalán. – Azonban nem jöttem rendbe százszázalékosan.”

„Az orvosom azt tanácsolta, hogy ne induljak – folytatta Murray. – és azt is hozzátette, hogy tíz napra lenne szükségem ahhoz, hogy teljesen felépüljek. Nem hiszem, hogy a torna első tíz napján esne az eső.”

A húsz éves teniszező ezután elmondta, hogy játszott néhány szettet az elmúlt napok edzésein, és elsősorban a pörgetésein érzi, hogy nincs még szászázalékos állapotban.

„A csukló nagyon fontos testrész a teniszben, és sok játékos hamarabb tér vissza a pályára, mint ahogy kellene, és számos esetben egy súlyosabb sérülés a végeredmény.”

„Nem szeretnék kockáztatni, és nem akarom elkövetni ugyanezt a hibát. Nagyon szeretek Wimbledonban játszani, hiszen brit vagyok, és a közönség itt fantasztikus, ez az, ami a legjobban hiányzik majd – zárta a mondandóját a húsz éves klasszis.

Murray egyébként a nyolcadik kiemeltként lépett volna pályára az ecuadori Lapentti ellen, így azonban az amerikai Kevin Kim léphet pályára helyette.
Legfrissebb hírek

Schäfer András: Legyen meg a belső békém, ez a legfontosabb

Légiósok
17 perce

NBA: a Chicago jött ki győztesen az idény eddigi legnagyobb pontzuhatagából

Amerikai sportok
19 perce

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
36 perce

Brazília: Depay góljával kupagyőztes a Corinthians – egy zseniális csel után

Minden más foci
44 perce

Auston Barnes: Sokat jelent a Falco elleni siker

Kosárlabda
1 órája

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
1 órája

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
6 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik