Las Vegas: Blake előtt kiesett, majd továbbjutott

2007.03.02. 10:42
Címkék
A címvédő amerikai James Blake kalandos körülmények között jutott be az új rendszerben zajló, 416 ezer dollár összdíjazású Las Vegas-i férfi tenisztorna negyeddöntőjébe: a szervezők ugyanis előbb azt közölték vele, hogy kiesett, majd kiderült, mégis folytathatja szereplést.
Az első mérkőzését az orosz Jevgenyij Koroljev ellen elveszítő Blake-nek a továbbjutáshoz úgy kellett legyőznie az argentin Juan Martin Del Potrót, hogy maximum öt játékot veszíthet el. Úgy tűnt, az amerikai klasszisnak sikerül a bravúr, 6:1-re nyerte az első szettet és már a másodikban is 3:1-re vezetett, ekkor azonban ellenfele légzési nehézségek miatt feladta a mérkőzést.A visszalépés új helyzetet teremtett, az új rendszerű torna szabályai ugyanis csak lejátszott mérkőzésekre vonatkoznak. Ezért először figyelmen kívül hagyták a félbeszakadt meccset és közölték Blake-kel, hogy kiesett, mivel a csoportban kikapott Koroljevtől. Ezt követően aztán hosszas tanácskozás vette kezdetét, melynek végén - a szabályok tisztázatlansága miatt - az ATP jelenlévő igazgatója Blake-et juttatta tovább, a orosz teniszezőnek ugyanakkor garantálták a negyeddöntős és elődöntős pénzdíj átlagát.
Eredmények:
Szafin (orosz, 3.)-Kunyicin (orosz) 4:6, 7:6 (7-4), 7:5
Hewitt (ausztrál)-Th. Johansson (svéd) 4:6, 7:5, 6:2
Blake (amerikai, 1.)-Del Potro (argentin) 6:1, 3:1-nél Del Potro feladta
Lopez (spanyol)-Henman (brit, 7.) 6:7 (1-7), 6:3, 6:4
Hernych (cseh)-Kuerten (brazil) 6:4, 6:4
Querrey (amerikai)-Goldstein (amerikai) 6:4, 1:6, 6:4
Melzer (osztrák, 4.)-Capdeville (chilei) 6:2, 6:2
Eredmények:
Szafin (orosz, 3.)-Kunyicin (orosz) 4:6, 7:6 (7-4), 7:5
Hewitt (ausztrál)-Th. Johansson (svéd) 4:6, 7:5, 6:2
Blake (amerikai, 1.)-Del Potro (argentin) 6:1, 3:1-nél Del Potro feladta
Lopez (spanyol)-Henman (brit, 7.) 6:7 (1-7), 6:3, 6:4
Hernych (cseh)-Kuerten (brazil) 6:4, 6:4
Querrey (amerikai)-Goldstein (amerikai) 6:4, 1:6, 6:4
Melzer (osztrák, 4.)-Capdeville (chilei) 6:2, 6:2
A negyeddöntő párosítása:
Blake-Querrey
Melzer-Hernych
Verdasco (spanyol, 5.)-Szafin
Lopez-Hewitt
Legfrissebb hírek

Férfi röpi Extraliga: idegenben sem veszített játszmát a Kaposvár a négy között

Röplabda
14 perce

Tovább száguld a Kassa, bajban a Komárom

Minden más foci
34 perce

Vas Blanka szökött a női Roubaix-n, Franziska Koch lesprintelte Marianne Vost

Kerékpár
37 perce

Két pontot Pamplonában hagyott a Betis, előzhet a Celta

Spanyol labdarúgás
50 perce

1. HNL: az Eszék meglepte a Rijekát idegenben

Minden más foci
1 órája

Niké Liga: DAC–Nagymihály

Minden más foci
1 órája

Salakon is legyőzte Alcarazt, Sinner nyert Monte-Carlóban

Tenisz
1 órája

Kosárlabda: ők voltak a legjobb fiatalok a férfi NB I alapszakaszában

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik