Tenisz: Scott Draper lett Lleyton Hewitt edzője

2007.01.08. 08:52
Címkék
Korábbi Davis-kupa csapattársát, Scott Drapert (képünkön balról a második) választotta új edzőjének Lleyton Hewitt, az ausztrálok teniszezője (a fotó jobb szélén), aki a múlt héten szakított korábbi trénerével, Roger Rasheeddel.

Hewitt menedzsere, Justin Cohen közleményben tudatta: a korábbi világelső játékos egyelőre a január 19-én kezdődő ausztrál nemzetközi teniszbajnokság végéig állapodott meg Draperrel, de ha mindkét fél elégedett, az együttműködés utána is folytatódhat.

Scott Draper több mint egy évtizeden kersztül szerepelt a profik között, egyesben a legelőkelőbb helyezése a 42. hely volt a világranglistán. Vegyes párosban 2005-ben Samantha Stosurrel megnyerte az Australian Opent.

Draper Hewitt közeli barátja, a 2002-es, India elleni Davis-kupa mérkőzésen párosban együtt is játszott a két versenyző. Ezt követően Draper bejelentette visszavonulását, és profi golfozóként próbált szerencsét.

Roger Rasheed a múlt héten jelentette be, hogy szakított Hewittal, miután a 25 esztendős sztár kikapott a világranglista 94. helyén álló Igor Kunyicintől az adelaide-i tornán.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
1 órája

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
1 órája

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
2 órája

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2 órája

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

Majdnem eladta kétgólos előnyét a Rennes

Francia labdarúgás
2 órája

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Juventus bergamói győzelemmel közelít a dobogó felé

Olasz labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik