Tenisz: Nalbandian hatalmas csatában győzte le Szafint Madridban

2006.10.20. 17:16
Címkék
Az argentin David Nalbandian (képünkön) jutott be elsőként a negyedöntőbe a férfi teniszezők Mestersorozatának idei nyolcadik, madridi versenyén, miután rendkívüli fordulatokat hozó mérkőzésen 6:4, 6:7 (6-8), 7:6 (7-2) aránybanlegyőzte az orosz Marat Szafint.

Az első szett volt a kiélezett mérkőzés legsimább szakasza, ezt a játszmát Nalbandian 6:4-re nyerte meg.

A folytatásban a rengeteget hibázó Szafin legendás akaraterejéről tett újabb tanúbizonyságot. A kétszeres Grand Slam-győztes orosz a második szettet egészen fantasztikus csatában, rövidítésben hozta 7:6 (8-6)-ra.

A harmadik játszmában úgy tűnt, hogy Szafin ismét felülkeredik, hiszen 5:5-nél sikeresen elnyerte Nalbandian adogatását, és a mérkőzésért adogathatott. Ebben a játékban azonban volt egy tévesen megítélt labdamenet, amelynek végén Szafin jó ütését a vonalbíró hosszúnak minősítette.

Ezt követően Nalbandian visszahozta a gémet a sírból, egyenlített (6:6), majd a rövidítésben már simán, 7-2-re legázolta a fejben szétesett Szafint.

A mérkőzés 2 óra 45 percig tartott.

ATP-TORNA, MUTUA MADRILENA MASTERS , MADRID (2,6 millió dollár, kemény pálya):

NEGYEDDÖNTŐ:
Nalbandian (argentin)–Szafin (orosz) 6:4, 6:7 (6-8), 7:6 (7-2)
Legfrissebb hírek

Különdíjjal jutalmazták a Nemzeti Sportrádió műsorát az AIPS-kongresszuson

Egyéb egyéni
5 perce

Győzelemmel kezdtek a mieink a női 3x3-as kosár vb-selejtezőn

Kosárlabda
20 perce

A kihívás: 100 nap után kellene csodát tennie Pinezits Máténak

Labdarúgó NB I
27 perce

Népsport: nem volt esélyünk a tanítómesterek ellen

Népsport
44 perce

Hátvéd a kávézó pultja mögött – interjú a vb-t kezdő magyar válogatott Odnoga Lottival

Képes Sport
1 órája

Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

Légiósok
1 órája

Az utolsó szalmaszálba kapaszkodhat az utolsó helyezett Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
1 órája

NBA: már biztosan második helyezett keleten a Celtics

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik