US Open: Agassi búcsúzott

MTI MTIMTI MTI
2006.09.03. 21:17
Címkék
A hazai közönségkedvenc Andre Agassi négy játszmában, 3 óra 3 perc alatt kikapott a selejtezőből feljutott német Benjamin Beckertől az amerikai nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójában és ezzel befejezte bámulatos pályafutását.
Agassi emelt fővel búcsúzott
Agassi emelt fővel búcsúzott
Agassi emelt fővel búcsúzott
Agassi emelt fővel búcsúzott

A klasszis nagyszerűen küzdött, a negyedik szettben egyenlíthetett volna, ám nem tudott élni a lehetőséggel. Az amerikai teniszező a tornán végig hátfájdalmakkal küzdött, ezért szombaton egész nap nem edzett, szinte még leülni sem tudott.

A közönség tombolva ünnepelte Agassit, aki könnyeivel küszködve köszönte meg a bíztatást.

A Las Vegas-inak becézett 36 esztendős sztár hosszú pályafutása során - 1986 óta profi játékos - összesen 60 ATP-tornát nyert egyesben, s ebből nyolc Grand Slam-diadal fűződik a nevéhez (Australian Open: 1995, 2000, 2001, 2003, Roland Garros: 1999, Wimbledon: 1992, US Open 1994, 1999).

Karrierje során 870 alkalommal győzött, 276-szer hagyta el vesztesen a pályát. Az idén különböző sérülései miatt csupán 18 meccset játszott, s ezekből nyolcat elvesztett.

Agassi azon ötök egyike, aki mind a négy GS-viadalt legalább egyszer megnyerte.

US OPEN, 2006

3. FORDULÓ, EREDMÉNYEK (a 16 közé jutásért):
FÉRFIAK:
Becker (német)-Agassi (amerikai) 7:5, 6:7 (4-7), 6:4, 7:5
Robredo (spanyol, 6.)-Wawrinka (svájci) 6:3, 6:4, 6:2
Hewitt (ausztrál, 15.)-Djokovic (szerb, 20.) 6:3, 6:1, 6:2
Juzsnyij (orosz)-Ferrer (spanyol, 11.) 4:6, 6:4, 7:5, 6:4
Novak (cseh)-Malisse (belga) 6:7 (6-8), 6:3, 6:4, 6:4
NŐK:
Schnyder (svájci, 7.)-Bartoli (francia, 26.) 0:6, 6:3, 6:3
Davenport (amerikai, 10.)-Srebotnik (szlovén, 22.) 3:6, 6:3, 7:6 (7-5)
Szafina (orosz, 12.)-Gajdosova (szlovák) 6:3, 6:0
Csakvetadze (orosz, 23.)-Azarenka (fehérorosz) 6:4, 6:3
Razzano (francia)-Kanepi (észt) 7:5, 6:2
Golovin (francia, 27.)-Petrova (orosz, 5.) 7:5, 6:7 (4-7), 6:3
Legfrissebb hírek

Mario Sostaric: Ez lesz a mi BL-döntőnk!

Kézilabda
8 perce

Szavazás: hányadik helyen végez a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Magyar válogatott
13 perce

NB II: Karcagi SC–Szeged-Csanád GA

Labdarúgó NB II
28 perce

WNBA: a Golden State Valkyries nyerte a döntő első mérkőzését

Amerikai sportok
32 perce

A 20 éves Billy Loughnane lett a legfiatalabb bajnok zsoké 1923 óta Nagy-Britanniában

Egyéb egyéni
44 perce

NB II: Gyorsan válaszolt Novák a Lőrinc góljára

Labdarúgó NB II
50 perce

TCR World Tour: Michelisz Norbert a harmadik helyről várja az utolsó két fordulót

Egyéb autó-motor
55 perce

Lavreysen sorozatban nyolcadszor nyert férfi sprintben a pályakerékpáros vb-n

Kerékpár
1 órája