A veterán Agassi még tartja magát

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2005.08.11. 22:32
Címkék
A világelső Roger Federer (a 2004-es bajnok), illetve Marat Szafin (2000) sérülés miatt el sem indult, a doppingoláson ért Guillermo Canast (2002) a napokban két évre eltiltották, de így is négy korábbi győztest vonultatott fel az idei kanadai mestertorna, Thomas Johanssont (1999), Andrei Pavelt (2001), Andy Roddickot (2003) és persze az elnyűhetetlen Andre Agassit (1992, 1994, 1995). Nos, a második fordulót követően mindössze egy hírmondó maradt talpon a bajnokok közül: Agassi.
Agassi háromszor nyert Kanadában
Agassi háromszor nyert Kanadában
Agassi háromszor nyert Kanadában
Agassi háromszor nyert Kanadában
Agassi háromszor nyert Kanadában
Agassi háromszor nyert Kanadában
A nyolcszoros Grand Slam-győztes Las Vegas-i fenomén elveszített ugyan egy szettet a svéd Jonas Björkmannal szemben, de kétség sem férhetett ahhoz, hogy a mezőny két legöregebb indulója közül - Agassi 35, Björkman 33 éves - melyikük váltja meg a jegyét a legjobb 16 közé.

Szintén bejutott a nyolcaddöntőbe Rafael Nadal, a montreali viadal első kiemeltje, miután alig több mint egy óra alatt végzett az egyébként nem túl ismert brazil Ricardo Mellóval, méghozzá úgy, hogy egyetlen bréklabdával sem kellett szembenéznie. A 19 éves spanyol klasszisnak ez volt a 12. győzelme egymás után - bastadi, majd stuttgarti diadallal zárta le a salakidényt -, és a jelek szerint jó úton halad profi pályafutása első kemény pályás tornagyőzelme felé.

Mary Pierce megsérült
Edzés közben combizomhúzódást szenvedett, ezért kénytelen volt visszalépni a Los Angeles-i WTA-tornán a hatodik helyen kiemelt Mary Pierce, a múlt heti San Diegó-i viadal bajnoknője; a kiemelt teniszezők közül korábban a címvédő Lindsay Davenport, valamint Serena Williams, Vera Zvonarjova és Jelena Lihovceva mondta le a részvételét. Közben megszületett a verseny első meglepetése: a második fordulóban kiesett az US Open-címvédő Szvetlana Kuznyecova. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Felvette a Hírességek Csarnokába Diogo Jotát a Wolves

Angol labdarúgás
48 perce

Kl-selejtező: Szegeden játssza visszavágóját a Kassa

Európa-konferencialiga
1 órája

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
1 órája

Kosár: közel jártak a bravúrhoz az U19-es lányok a vb-negyeddöntőben

Utánpótlássport
1 órája

Futballklub lett Snoop Dogg és Modric közös biznisze

Angol labdarúgás
1 órája

Varga Zsolt örül, hogy nehéz meccseket játszottak eddig a vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Nem mindennapi jelenet: videohívást fogadott a sajtótájékoztatón az angol válogatott kapusa

Minden más foci
2 órája

Ötszörös pénzért értékesítheti az FTC Raul Gustavót, de Baráth Péter is távozhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik