Tenisz: Szávay Wimbledonban is a juniorok között

Vágólapra másolva!
2005.06.09. 13:42
Címkék
Az előzetes tervekkel ellentétben a hátralévő két Grand Slam tenisztornán - Wimbledonban és a US Openen - is a juniorok mezőnyében indul a Roland Garroson kétszeres győztes, az Ausztralian Openen kétszeres ezüstérmes Szávay Ágnes.

A még csak 16 és fél éves teniszezőnő azért változtatta meg korábbi elképzelését, amely szerint az angol nyílt teniszbajnokságon már a felnőttek között indulna, mert két párizsi győzelmével feljött a junior világranglista harmadik helyére, s ha Londonban is hasonló sikereket érne el, akkor akár a vezetést is átvehetné.

Viszont a júliusi budapesti WTA-tornán egészen biztosan indul a felnőttek között, miután a Magyar Tenisz Szövetség szabadkártyát adott neki, így még selejtezőt sem kell játszania. A szövetség ezen kívül felajánlotta neki a Wesselényi Közalapítványtól járó évi 1,3 millió forintot.

Ezen kívül a Porsche Hungáriától egy Seat Ibizát is kapott használatra, a dolognak csupán az a kis szépséghibája, hogy Áginak nem lehet jogosítványa, amíg be nem tölti a tizenhetedik életévét. Persze nyilván így is hasznos ajándék lesz ez a számára.


Az NSO ajánlja:

Roland Garros 2005

Amit tudni érdemes (trófeák, pénzdíjak, pontok)

Magyarok a 2005-ös Roland Garroson

Párizsi történelem
A Roland Garros eddigi győztesei (férfi, női egyes)

A világranglisták állása

Teniszlexikon
Legfrissebb hírek

Jövőre augusztusban lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
1 perce

A Leicester és a Lyon korábbi, ANK-győztes csatára is a CFR-ben folytatja – hivatalos

Minden más foci
7 perce

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
30 perce

Mesésen indult, de egy kicsi azért maradt benne – portré Aron Pálmarssonról

Képes Sport
39 perce

A sovány vayuu indián, akit kiszúrt Valderrama – Luis Díaz-portré

Képes Sport
52 perce

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Mie Höjlund

Kézilabda
56 perce

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
1 órája

Gyász: elhunyt Zsengellér Zsolt

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik