Roland Garros: Rafael Nadal győzött férfi egyesben
Vágólapra másolva!
2005.06.05. 18:38
Megosztás
Vágólapra másolva!
Címkék
A tizenkilenc esztendős Rafael Nadal győzelmét hozta a férfi egyes döntője a francia nemzetközi teniszbajnokságon, a spanyolok ifjú csillaga 3 óra 24 perces küzdelemben 6:7, 6:3, 6:1, 7:5-re nyert az argentin Mariano Puerta ellen.
Rafael Nadal
Rafael Nadal
Rafael Nadal
Rafael Nadal
Az első szett hatalmas küzdelmet hozott, mindkét játékos egyszer-egyszer nyerte el a másik adogatását, így 6:6 után rövidítésre került sor. Ebben a 26 esztendős, élete nagy lehetősége előtt álló Puerta összpontosított jobban (8-6), így előnyre tett szert.
A következő két szettben a hihetetlen futóteljesítményt produkáló Nadal egyértelműen jobb volt, a másodikat 44, a harmadik szettet 26 perc alatt nyerte meg (6:3, 6:1).
A meglehetősen sok hibával játszó, máskor gyönyörű megoldásokkal operáló Puerta azonban visszajött, és a negyedik szettben, 3:3-nál három bréklabdához jutott. Csak egyet kellett volna kihasználnia, ő azonban gyermeteg hibákkal ajándékozta oda őket Nadalnak. Négy-négynél Puerta megint bréklabdához jutott, és ezúttal egy is elég volt neki: 5:4-re vezetett, és a játszmáért adogatott.
Ekkor azonban történt valami: a Buenos Aires-i két szettlabdát rontott el amatőr módon, a mallorcai spanyol egyenlített, majd hozta a saját szervagémjét. A következő játékban Puerta fejben szétesett, Nadal berék- és egyben meccslabdához jutott, amit úgy használt ki, hogy a dél-amerikai megint hibázott. Kettőszáznégy percnyi játék után ért véget a mérkőzés, az első spanyol-argentin férfi egyes döntő a Roland Garros történetében.
Rafael Nadal először indult a párizsi Grand Slam-tornán, és rögtön meg is nyerte azt. Ez utoljára Mats Wilandernek sikerült 1982-ben. Kétségtelen, hogy megérdemelten győzött, hiszen aki négy szettben legyőzi a világelső svájci Roger Federert - amint azt ő megtette az elődöntőben -, az megérdemli a kupát. Természetesen ez volt az ifjú spanyol első Grand Slam-tornagyőzelme.
Francia nemzetközi teniszbajnokság (Roland Garros), Párizs
Férfi egyes, döntő:
Nadal (spanyol, 4.)-Puerta (argentin) 6:7, 6:3, 6:1, 7:5