Roland Garros: Henin-Hardenne legyőzte Kuznyecovát

Vágólapra másolva!
2005.05.30. 15:26
Címkék
Justine Henin-Hardenne
Justine Henin-Hardenne
Justine Henin-Hardenne
Justine Henin-Hardenne
Justine Henin-Hardenne
Justine Henin-Hardenne
Justine Henin-Hardenne a sírból hozta vissza a Szvetlana Kuznyecova elleni mérkőzését, és végül 7:6, 4:6, 7:5-re győzött a francia nemzetközi teniszbajnokság női egyesének nyolcaddöntőjében.

A 2003-as Roland Garrost megnyerő belga játékos ellen a tavalyi US Open-győztes Kuznyecova 5:3-as állásnál egy brékkel már megnyerhette volna a mérkőzést, majd 5:4-nél ő adogathatott a győzelemért, azonban Henin kiegyenlített, majd a következő két gémet megnyerve 3 óra 15 perc alatt 7:5-tel zárta le a játszmát és a mérkőzést.

A 6. helyen kiemelt Szvetlana Kuznyecova tavaly is és most is a négyedik fordulóban, azaz a legjobb 16 között búcsúzott, ezúttal egy már szinte megnyert mérkőzést engedett ki a kezéből.

A 10. helyen rangsorolt Henin-Hardenne a négy közé jutásért az orosz Marija Sarapova (2.) ellen lép pályára.

Francia nemzetközi teniszbajnokság, Roland Garros (Párizs), 15 562 375 dollár, salak:

Női egyes, nyolcaddöntő:


Henin-Hardene (belga, 10.)-Kuznyecova (orosz, 6.) 7:6, 4:6, 7:5
Legfrissebb hírek

Az ezer sebből vérző 49ers hatodik kiemeltként búcsúztatta a címvédő Eaglest – videó

Amerikai sportok
1 órája

Bubka ugrott 660 centit is; Pólós csoportelsőséget érne a Montenegró-verés

E-újság
4 órája

Kolozsvár levegője – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Hullámok hátán – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Hétfői sportműsor: Nemzeti Sport Gála az Operaházban

Minden más foci
4 órája

Endrick bemutatkozott, és továbblőtte a Lyont a Francia Kupában

Francia labdarúgás
4 órája

McTominay duplázott, a Napoli kétszer egyenlített az Inter otthonában

Olasz labdarúgás
4 órája

Gyorskorcsolya Eb: Bejczi Botond tizedik lett a tömegrajtos versenyben

Téli sportok
4 órája
Ezek is érdekelhetik