Rafael Nadal első diadala

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2005.04.17. 22:43
Címkék
A Mestersorozat harmadik állomásának döntőjében már-már női mérkőzést láthatott a nagyérdemű, holott Rafael Nadal és Guillermo Coria püfölte a lasztit a salakon. A spanyol az idén már nagyon közel járt ahhoz, hogy szenzációszámba menő tornagyőzelmet arasson. Key Biscayne-ben, a Nasdaq-100-on a döntőben ötjátszmás küzdelemre kényszerítette Roger Federert, de végül kikapott a svájci világelsőtől.

Nadal még csak tizennyolc éves
Nadal még csak tizennyolc éves
Nadal még csak tizennyolc éves
Nos, ezúttal a tavaly csúcsformáját futó Guillermo Coria ellen kellett bizonyítania, hogy megérett egy igazán magasan jegyzett viadal döntőjének megnyerésére is. Nadal az első két szettben úgy menetelt, mint az első négy fordulóban tette, amikor mecscseknént három-négy gémet engedélyezett az ellenfeleknek. Coria az első két felvonásban mindössze négyig jutott, hogy aztán egy nőies fordulattal nullára nyerje meg a harmadik szettet. Már-már úgy tűnt, az argentin ötödik játszmára kényszeríti a mindössze 18 éves és tíz hónapos Nadalt, hiszen 3:1-re vezetett, de a spanyol fiatal újra megemberelte magát, és ha némi túlórázással is, de 7:5-re hozta az így utolsónak számító játszmát. Nagy szüksége volt erre, ugyanis az idény korábbi két tornáján mindkét veresége ötjátszmás volt. Az Australian Open negyedik körében Lleyton Hewitt, a Nasdaq-100-on Miamiban pedig a már említett Federer leckéztette meg a legkiélezettebb szituációkban a koncentrálás terén.

Nadal a Mestersorozat történetének második legfiatalabb győztese lett. Csak Michael Chang volt "jobb" nála - az amerikai is csak öt hónappal.

FÉRFI TORNA
ATP-TORNA, A MESTERSOROZAT 3. ÁLLOMÁSA, MONTE-CARLO (2 082 500 dollár, salak). Döntő: Nadal (spanyol, 11. kiemelt)-Coria (argentin, 6.) 6:3, 6:1, 0:6, 7:5

NÔI TORNA
WTA-TORNA, FAMILY CIRCLE CUP, CHARLESTON (1 300 000 dollár, salak). Elődöntő: Gyementyijeva (orosz, 2.)-Schnyder (svájci, 8.) 3:6, 6:4, 6:0; Henin-Hardenne (belga)-Golovin (francia, 13.) 7:6, 7:5. Döntő: Henin-Hardenne (belga)-Gyementyijeva (orosz, 2.) 7:5, 6:4
Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda vb-selejtező: A finnek ellen itthon kezd Magyarország

Kosárlabda
29 perce

Magyar rangadó a US Open főtáblájáért

Tenisz
44 perce

US Open: Bondár ismét Szvitolinát kapta, Marozsán selejtezős, Fucsovics kiemelt ellenféllel kezd

Tenisz
50 perce

Kettesfogathajtó-vb : Dani Marcell második a díjhajtás első napja után

Egyéb egyéni
1 órája

Így festene Kerkez Szoboszlai hajával – jót nevettek a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
1 órája

Öttusa: minden magyar döntőbe jutott az U19-es vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kl-selejtező playoffkör: ETO FC–Rapid Wien

Európa-konferencialiga
1 órája

Hetekre kidőlt a Liverpool sztárigazolása – Szoboszlai jobbhátvéd lesz a Newcastle ellen?

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik