Andre Agassi is pályára lép

2004.10.18. 22:18
Címkék
Sírnak a madridi rendezők, és tulajdonképpen meg is lehet érteni őket.
Az ATP-világranglista első hat helyezettje közül egyedül az ötödik helyen állomásozó Tim Henman nevezett az idény nyolcadik, utolsó előtti mesterversenyére, Roger Federer, Andy Roddick, Lleyton Hewitt, Guillermo Coria és Carlos Moyá különböző okokra hivatkozva lemondta a szereplést. Persze így is erős a mezőny, mást ne mondjunk, utolsóként a rangsorban 52.-ként jegyzett Ivo Karlovic fért fel a főtáblára alanyi jogon, az első fordulóból már tovább is jutó, nagyszerű teniszező hírében álló Maksz Mirnijnek például selejteznie kellett.Meg aztán az sem elhanyagolandó, hogy relatíve hosszú kihagyás után itt tér vissza a pályára Andre Agassi, a sportág állócsillaga. Az örökifjú amerikai második kiemeltként vág neki a viadalnak, és természetesen arra készül, hogy az első madridi verseny (2002) megnyerése után másodszor is az övé legyen a trófea, meg persze a vele járó 450 ezer eurós fődíj. Agassi pályafutása során 17 mestertornán diadalmaskodott (világcsúcs), a legutóbbin, a Cincinnatiben megrendezett eseményen is ő triumfált.A 16 kiemelt teniszező - Henman, Agassi, Szafin, Nalbandian, Massú, Ferrero, J. Johansson, Robredo, Pavel, Hrbaty, Novák, Chela, Schüttler, Spadea, González, Srichaphan - erőnyerő, így először csak a második fordulóban kell pályára lépnie. ---- T ---- &
Legfrissebb hírek

Szilassy Zoltán: Kicsivel több edzésidőnk és pihenőnk volt, mint a Brassónak

Jégkorong
7 perce

Kun Anna: Remélem, leszek olyan jó, mint voltam

Egyéb egyéni
21 perce

„Van még öt bajnokink, mindent bele kell adnunk” – Kártik Bálint a Kazincbarcika kiesési gondjairól

Labdarúgó NB I
23 perce

Asztalitenisz WTT: András továbbjutott, Szántosi kiesett az első fordulóban

Egyéb egyéni
53 perce

Női vízilabda-vk: Keszthelyi és Tiba nélkül a magyar válogatott

Vízilabda
1 órája

Szerződést bontott portugál szélsőjével az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Verstappen versenymérnöke riválisnál folytathatja – sajtóhír

F1
1 órája

Nagy Roland az Aston Martin Academyhez igazol

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik