Két meccs, 52 ász, aztán jó éjt

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
2004.07.30. 20:40
Címkék
A hét eleji esőzések okozta programcsúszás miatt csütörtökön két fordulót bonyolítottak le a 38 millió dollárért átépített torontói arénában, és nem is kellett csalódnia a népnek.
Aperitifként Jürgen Melzer legyőzte Andre Agassit (a fiatal osztrák a nyolcaddöntőből is továbbjutott), hogy aztán egészen hajnali fél egyig legyen min izgulniuk a nézőknek - az utolsó mérkőzés, Joachim Johansson és Cyril Saulnier csatája ugyanis addig tartott. Johansson mindenesetre bírta szuflával, ahhoz képest, hogy két meccset játszott - és nyert meg -, nem tűnt fáradtnak vagy idegesnek, összesen 52 ászszal zárta a napot, Gregory Carraz-t 30-cal kínálta meg, Saulnier-nak meg 22-vel kívánt jó éjszakát.Ami a többieket illeti, a két legnagyobb ász, Roger Federer és Andy Roddick szettveszteség nélkül tudta le az első három kört - a svájci maestro 20-as veretlenségi sorozattal a tarsolyában feszült neki a negyeddöntőnek -, és a legjobb nyolc közé került a selejtezőből érkező Jan Hernych, illetve a "kvali" második fordulójában éppen általa legyőzött, de szerencsés vesztesként a főtáblára jutó Thomas Johansson, továbbá az újjászülető Nicolas Kiefer is. Lleyton Hewitt viszont elbukott, az egykori világelsőt a zseniális Fabrice Santoro búcsúztatta, trükkös, maradandó élményt nyújtó tenisszel - nagy érték, manapság kevesen játszanak így. ---- T ---- &
Legfrissebb hírek

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
17 perce

Ilja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
31 perce

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
37 perce

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
40 perce

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
1 órája

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
1 órája

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
1 órája

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
1 órája