Csillagpor

2004.02.01. 22:14
Címkék
"Ez ám a remek idénykezdés! Megnyertem az Australian Opent, és átvettem a vezetést a világranglistán, és ezzel újabb álmom valósult meg" – nyilatkozta pályafutása második Grand Slam-diadalát követően Roger Federer."Nem tartom magam nagyképűnek, de másnak is be kell látnia, hogy az ütések nálam maguktól jönnek, hogy úgy mondjam, természetesek. Ez nem gyakorlás kérdése, egyszerűen így lettem kitalálva. De hogy tovább fényezzem magam: a fontos labdameneteknél gondolkodás nélkül gyorsítok a játékomon, mert nekem ez is természetes" – folytatta később ugyanő a sajtószobában."Először is gratulálok Rogernek a világelsőségéhez, no meg ahhoz, hogy le tudott győzni engem – bár ezúttal ez nem volt valami nagy kunszt. Elképesztően teniszezett az elmúlt két hétben. Mindenesetre elégedett vagyok magammal, mert végre megcsillantottam valamit az igazi tudásomból, persze nem ezen a mérkőzésen…" – fogalmazott a tavaly hoszszú hónapokon keresztül csuklósérüléssel bajlódó Marat Szafin."Az az igazság, hogy ellene nem lehet alibizni. Túlságosan jó játékos" – tette hozzá az orosz óriás."Amikor még a junioroknál szerepeltem, mindig arra tanított az edzőm, hogy sohase érjem be a második meg a harmadik hellyel. Most ennek megfelelően cselekedtem" – állapította meg a vegyes párosban győztes Jelena Bovina."Emberek! Nem vonulok ki a teniszből, mindössze arról van szó, hogy itt már nem fogok többé labdába ütni" – jelezte az év végén visszavonuló Martina Navratilova, hogy nem kíván teljesen elszakadni szeretett sportágától.
Legfrissebb hírek

Nagyapa, sikerült! – interjú Lukács Dániellel; a Farkas név újra szép lesz...

E-újság
1 perce

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben, Roma–Real Madrid

Minden más foci
4 perce

A boldogság nem alapfelszereltség – Borbola Bence publicisztikája

Minden más foci
4 perce

A jóból is megárt a sok – Galambos Dániel jegyzete

Minden más foci
5 perce

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
26 perce

Kettős vereséggel esett ki a vb-pótselejtezőből a női válogatott

Magyar válogatott
30 perce

A PSV tizenegyest hibázott, Willi Orbánék begyűjtötték a három pontot

Bajnokok Ligája
31 perce

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
31 perce