Szemtől szemben

2004.01.29. 21:13
Címkék
A történtek ismeretében nem érdemes a két női elődöntővel foglalkozni – a fináléval annál inkább, hiszen a legutóbbi négy Grand Slam-tornából ez már a harmadik, amelyen a két belga játszsza a címmérkőzést. A világelső Justine Henin-Hardenne és az ő trónjára pályázó Kim Clijsters egyaránt először döntőzhet az Australian Openen, előbbi pályafutása harmadik, utóbbi az első GS-torna-győzelmére készül. Ami az egymás elleni mérleget illeti, összetettben Clijsters simán vezet (9–6), meg aztán verte már meg ellenfelét Melbourne-ben, csakhogy a döntőket általában Henin-Hardenne szokta megnyerni (5-2!), mást ne mondjunk, két Grand Slam-trófeát – tavaly a Roland Garrosét, majd az US Openét – éppen ő halászta el Clijsters orra elől. Lleyton Hewitt barátnőjének tehát van mit visszafizetnie honfitársának, igaz, bokasérülése miatt ezúttal tényleg nem ő az esélyesebb – magyar idő szerint szombat hajnalban minden kiderül.JUSTINE HENIN-HARDENNE (belga, 1. kiemelt, 1982. június 1., Liége, 168 cm/57.3 kg, jobbkezes)
Út a döntőig. 1. forduló: Lukaszewicz (ausztrál) 6:0, 6:0. 2. forduló: Pin (francia) 6:1, 6:4. 3. forduló: Kuznyecova (orosz, 30.) 6:2, 7:5. Nyolcaddöntő: Santangelo (olasz) 6:1, 7:6. Negyeddöntő: Davenport (amerikai, 5.) 7:5, 6:3. Elődöntő: Zuluaga (kolumbiai, 32.) 6:2, 6:2

KIM CLIJSTERS (belga, 2. kiemelt, 1983. június 8., Bilzen, 173 cm/68.6 kg, jobbkezes)
Út a döntőig. 1. forduló: Weingärtner (német) 6:3, 6:2. 2. forduló: Camerin (olasz) 6:0, 6:0. 3. forduló: Szafina (orosz) 6:2, 6:1. Nyolcaddöntő: Farina-Elia (olasz, 20.) 6:3, 6:3. Negyeddöntő: Miskina (orosz, 6.) 6:2, 7:6. Elődöntő: Schnyder (svájci, 22.) 6:2, 7:6
Legfrissebb hírek

„Verstappen csúcsformában!” – a Szingapúri Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
31 perce

Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés

Csupasport
40 perce

Egy csoportba került a Honvéd és a BVSC a férfi vízilabda Eurokupában

Vízilabda
43 perce

Lehetséges? Kiszámoltuk, így lehet világbajnok Max Verstappen 2026-ban

F1
56 perce

Nem feltartott kézzel megy Lisszabonba a Szeged

Kézilabda
1 órája

Női kézi BL: sokat érhet a bresti győzelem a Fradinak

Kézilabda
1 órája

Világkupát nyert Japánban a paratriatlonos Mocsári Bence

Egyéb egyéni
1 órája

Légióskörkép: magyar bombagól Portugáliában és egy 11-es Romániában

Légiósok
1 órája