Csillagpor, január 24.

2004.01.24. 21:56
Címkék
"Sokkolt, ami történt, még most sem hiszem el. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy a Grand Slam-tornák második hetében legfeljebb szurkolni megyek ki a pályára, vagy hogy van időm körülnézni a városban. Más dolgom is lehetne…" – fejezte ki csalódottságát a tavalyi döntős Venus Williams.
"Néha tényleg el kellene gondolkodnom azon, hogy valóban meg tudom-e csinálni azt az ütést, amit szeretnék. Most szerintem túl sokat akartam, ha értik, mire gondolok" – tette hozzá Venus, immár a játékával kapcsolatban.
"Két titka is van a győzelmemnek. Először is, Navratilova odajött hozzám a meccs előtt, és azt mondta: »Csak bátran, Lisa!« Megfogadtam. No, ez a másik" – örvendezett élete egyik legszebb sikerét követően a rutinos Lisa Raymond.
"Én is érzem, hogy egyre közelebb kerülök a döntőhöz, de még mindig nem ezzel foglalkozom elsősorban. Hanem azzal, hogy két szettben nyerjem a mérkőzéseimet" – filozofált a bokasérüléssel bajlódó, ehhez képest gond nélkül menetelő Kim Clijsters.
"Leszámítva a Santoro elleni meccsemet, három játszmában győztem, és erre tényleg büszke lehetek. Megpróbálom tartósítani a formámat, bár egyesek szerint az is kevés lesz a második héten. Lehet, hogy igazuk lesz – de legalább ott leszek. Mellesleg nem adom fel" – közölte az eddig remeklő, egy melbourne-i bajnokot (Thomas Johansson) már elverő Mark Philippoussis.
"Le sem tagadhatnám, hogy ki a bátyám: az első öt gémben remekül teniszeztem, utána elkezdtem idegeskedni meg mással foglalkozni, és ez lett belőle" – magyarázta a Clijsterstől elszenvedett súlyos vereséget követően Dinara Szafina.
"Gyakorlatilag kiképzésen vettem részt a hegyekben, annyira kemény volt a felkészülésem. De örömmel csináltam végig, mert tudtam, előbb-utóbb meglesz az eredménye. Miután végeztünk odafönn, már csak azért kellett rimánkodnom, hogy megkapjam a szabadkártyát" – tárta fel közelmúltját a 16. születésnapját éppen ma ünneplő, orosz születésű, de francia színekben versenyző Tatiana Golovin, a torna egyik üde színfoltja.
"Na, ezek azok a meccsek, amelyeket mindegy hogyan, de muszáj túlélni. Neki már sokadszorra sikerült, nekem még sohasem…" – zárta rövidre mondandóját Tim Henman a drámai ötszettese után.
Legfrissebb hírek

A Tatabánya utolsó másodperces, üres kapus góllal verte meg az ETO-t a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
5 perce

NB I: Ferencvárosi TC–DVTK

Labdarúgó NB I
5 perce

ETO-fieszta Felcsúton! A győriek négy gólt szerezve őrizték meg vezető pozíciójukat a tabellán

Labdarúgó NB I
20 perce

Sakk: Gledura Benjámin is részt vesz a jugrai nagymesterversenyen

Egyéb egyéni
26 perce

Asztalitenisz WTT: András Csaba párosban finalista, egyesben elődöntős

Egyéb egyéni
49 perce

Idegenben nyert, sorozatban 10. bajnokiján is veretlen maradt a III. Kerület az NB III-ban

Labdarúgó NB II
1 órája

Luciano Spalletti marad a Juventus vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2 órája

Öttusa: Erdős Rita csoportgyőztesként döntős Kairóban

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik